– Én is akarom, Rafe. Egy második esélyt – súgom még a szájába, mielőtt maga alá fordít az ágyban, és betakarja a testemet az övével.
Rafe
– Vidámpark? – nézek rá gyanakodva.
– Hát, csak olyan vándor vidámpark. Tudod, céllövölde, körhinta, vattacukor meg ilyenek. Egy örökkévalóság óta nem voltam vidámparkban.
– Ez őrültség.
– Egy örökkévalóság óta nem csináltam semmi őrültséget – hízeleg, és átölelve a vállamat, kedvesen hozzádörgöli az orrát az enyémhez. – Kérlek! Csak egy rövid időre. Nem lesz semmi baj. Itt vagyunk a világ végén. Newcastle-be még a Cosa Nostra keze sem ér el – kacsint rám játékosan, de én nem találom viccesnek a dolgot.
– Nem tudom, Rae – vakarom meg a tarkómat gondterhelten. – Jobb lenne, ha megvárnánk, míg az unokatestvéreid megtalálják Johnny-t. Vagy legalább a
