Nyitott szájjal lihegek, szipogva próbálom leolvasni az arcáról, hogy komolyan gondolja-e. Darabokban hever előttem, nem harcol tovább, nem magyarázkodik. A kezem az előtt lendül, hogy igazán átgondolnám, mit is cselekszem. Minden frusztrációmat, minden keserűségemet beleadva, hatalmas pofont keverek le neki. Rafe feje oldalra biccen az ütés erejétől, de ezen kívül meg se rezdül. Fejét visszafordítja felém, szeme nedvesen csillog, megtörten várja, hogy folytassam. Zokogok, alig kapok levegőt, de még egyszer pofon vágom. Aztán még egyszer, de már sokkal erőtlenebbül. Várom, hogy jobban érezzem magam, de nem történik ilyesmi. Mély fájdalmat, szomorúságot, de semmi, egyáltalán semmi gyűlöletet nem érzek iránta. Karom lehanyatlik, fejem a mellkasomra csuklik. Elhagy minden erőm. Fogalma sincs,
