– Bassza meg, Raven! – nyögöm elveszetten.
Ő ösztönszerűen vonja maga elé a karját, de a fejem ingatom, és finomat megfogom a csuklóját.
– Kérlek, ne! H-h-hadd lássalak! Gyönyörű vagy – dadogom megbabonázva, és fölé hajolva, szinte vallásos áhítattal forgatom körbe a nyelvem először az egyik, majd a másik mellbimbóján. Elhatározásomhoz híven, hogy bepótolom a múltban elmulasztott alkalmat, most lassú élvezettel, addig kényeztetem a nyelvemmel és az ujjammal, míg könyörgőn nyöszörgi a nevem.
– Szereted, ha ezt csinálom? – kérdezem, és erőteljesen a fogaim közé szívom.
A hajamba markol, és felsóhajt. Felnézek élvezettől bódult arcába, és várom, hogy válaszoljon.
– Igen… ez, ez nagyon jó – sóhajtja.
Teste remeg a kezem alatt, érzem, hogy nagyon közel van. Minden titkos reményemet felül
