ÉbrenOktóber 1., kedd
Annyira megrémített az elképzelés, hogy milyen lesz elköszönni, hogy azon nem is sokat gondolkodtam, vajon hogy fogom érezni magamat, ha túl leszek rajta. Ha találgatnom kellett volna, valószínűleg arra tippelek, hogy könnyek között magamba roskadok, kimerülten, összetörve, és leírhatatlanul magányosnak fogom érezni magamat. És, bizonyos mértékig, igazam lett volna. De arra nem számítottam, hogy azt érzem majd, erős vagyok, sem arra, hogy így tudok majd belenézni a fürdőszoba megvilágított tükrébe, mint most, hogy eltölt a csendes büszkeség. Hogy a szívem legmélyéig hatoló bizonyossággal tudom, hogy helyesen cselekedtem. Helyesen az itteni és az ottani önmagam, és mindazok szempontjából, akik szeretnek.
– Micsoda utazáson vettél részt – suttogom a tükörképemnek, és
