– Anya szerint szülés utáni depresszióm volt – mondta Elle. – De én tudtam, hogy nem az. Csak rettentő dühös voltam rád, amiért elhúztál, és cserben hagytál, és túl nyomorultul voltam ahhoz, hogy túltegyem magamat rajta.
Csak most értem meg, mennyire bántotta a hiányom őt is meg anyát is.
– Azt akartam kérdezni, hogy nem vigyáznál-e rá egy fél órát – kérdezi Elle. – Jövő héten lesz David születésnapja, és sokat adnék érte, ha babakocsi nélkül járhatnék körbe pár boltot.
– Itt szeretnéd hagyni? – mosolygok rá, mert éppen most változtatta a sivár napomat csodássá. Ez az első alkalom, hogy arra kér, vigyázzak Charlotte-ra.
– Csak ha nem vagy túl elfoglalt.
A fejemet rázom.
– Nem. Tökéletesen időzítettél, mindjárt kezdődik az ebédszünetem.
Elle-ből szinte géppuskalövedékként tör elő egy
