– Szabályszegő – suttogom oda neki, ő meg felnevet, és elnéz a vállam felett. Öntudatos, szinte hencegő, és belém csap a felismerés, hogy vonzónak találom. Atyám. A hetes vonzó számomra, és fogalmam sincs, ez meg mi a fenét jelent. Nem emlékeztet Freddie-re. Senkire sem. Ha beszélgethetnénk, elmondanám neki, hogy csak azért vagyok itt, hogy meglegyen a kellő létszám, hogy nincs még egy lapom sem, amin jelölgethetek, és nem keresek szerelmet, sem csendben, sem másképp. De nem tehetem, ezért helyette a tekintetemmel próbálom ezt kifejezni. Aztán egyszer csak vége, a két percünk lejár. Szörnyülködés szalad át az arcán, és még mielőtt felállnék, kinyújtja a karját, és az ujjaimra teszi a kezét.
– Kris a nevem – töri meg újra a szabályokat.
Az ide-oda csúsztatott székek zenebonája közepette s
