ÉbrenJúnius 4., hétfő
A parkolóban ücsörgök, a régi, rikító rózsaszín ételdobozom az utasülésen hever mellettem. Reggel ott találtam a küszöbömön, a fedél alá tuszkolt „Sok szerencsét!” levélkével. Csak a fényes papírba csomagolt mentás sütemény látszik, amiért anyámnak valószínűleg minimum három élelmiszerboltot is végig kellett járnia, meg egy doboz Ribena kandikál ki a titokzatos, fóliába csomagolt szendvics mögül. Már több mint tíz éve nem anyám csomagolja nekem az ebédet, de minden döccenő nélkül simán visszacsusszant ebbe a helyzetbe, mintha újra tizennégy éves volnék. Ez megnyugtat, jövök rá, a rikító dobozt a táskám tetejére lököm, és megpróbálom összeszedni a bátorságot, hogy besétáljak a személyzeti bejáraton a városházára, több mint nyolcvan nap után először. Tudják persze, hog
