Lydia Bird két élete

Ébren

ÉbrenMájus 11., péntek

Már egy pillanattal azelőtt tudom, hogy kinyitnám a szemem, hogy elment. Az ágy hidegebb, a reggel hatórai fény harsányabb, a madárdal úgy hat rám, mint a táblán megcsikorduló köröm hangja. Freddie itt járt, tudom, hogy itt volt. Belefúrom a fejem a párnába, összeszorítom a szemhéjamat, keresem mögötte a sötétséget, hogy újra álomba zuhanhassak. Ha el tudok aludni, újra megtalálhatom őt.

Az alhasam mélyéből sugárzik fel a pánik; minél jobban igyekszem megnyugtatni az agyamat, annál jobban felpörögnek a gondolataim, mintha az előttem álló napra készülnének fel, amit betöltenek majd a sötét gondolatok, az elkeseredettség, meg mindaz, amivel nem tudok mit kezdeni. Ám ekkor a szívem megremeg, mintha beizzítaná valami fortélyos indítókábel, mert eszembe jut, hogy vannak altatótablettáim. A rózsaszín pirulák, amelyeknek az a céljuk, hogy kiüssenek. Odanyúlok a fioláért, amit Elle letett az éjjeliszekrényemre, két tenyeremmel megkönnyebbülten körbeölelem, aztán letekerem a tetejét, és lenyelek egy tablettát.