– Szóval, mit énekeljek először? – kérdeztem az összeverődött közönségemtől, ami akkor még csak a gitáros srácból, Filipből, Elsából, a barna lányból és néhány a kocsmából éppen kifelé igyekvő emberből állt.
– Prodigy! – üvöltött fel Filip, és metálvillát mutatott. Kapott érte egy megvető pillantást.
– Emberi javaslatokat kérek, lehetőleg olyan számot, amit még ismerhetek is.
– Tears in Heaven – mondta egy lány, aki csak úgy odacsapódott a társasághoz.
– Na, látjátok, valaki tud értelmeset mondani! – Megköszörültem a torkom. Szerencsém volt a számmal, már ezerszer elgitároztam. Tudtam, hogy ezek után semmiképpen sem kívánságra fogok játszani, hanem saját számokat választok, azok korántsem voltak ennyire lutrik.
Lassan játszani kezdtem, a gitár hangja betöltötte a teret. Behunytam a sz
