Kora február

2023. november – Anna

2023. november AnnaA fürdőszobánk padlóján kucorodtam össze a hasgörcsöktől. A nappaliból hallottam a férjem és a barátaink hangos, nevetéssel telt beszélgetését. Nem ragadt át rám a vidámságuk. Magamra zártam az ajtót, és letelepedtem a puha, almazöld kilépőre. Magam mellé tettem az üveges sört, és figyeltem a fekete csempén az elszórt vízkőfoltokat.

Tegnap megpendítettem Patricknek, hogy le kellene mondania a péntek estét, de erre egy kisebb kitörő vulkánhoz hasonlatosan válaszolt, így belementem abba, hogy hajnali egyig, esetleg kettőig ellepjék a nappalinkat a vendégek. Főleg Patrick barátai és a feleségeik, menyasszonyaik, akik az évek során hozzácsapódtak a társasághoz.

Ahogy kiléptem öt órakor a munkahelyem ajtaján, már tudtam, hogy ki kellett volna állnom az érdekeim mellett. A menstruációm öt nappal korábban meglepetésvendégként jelent meg, a napom meg minden tekintetben pocsék volt. A felettesem egész héten túlóráztatott, egy fontos rendezvényt szerveztünk, és mindennek a helyén kellett lennie. Köszönetképp péntek délután a fejemhez vágta, hogy mi mindent rontottam el. A fontos vendégek nem voltak megelégedve a konferencián felszolgált étellel, nekem pedig észre kellett volna vennem a netes hozzászólásokból, hogy korábban más is elégedetlen volt ezekkel a szolgáltatásokkal. A düh egész nap csak gyűlt a gyomromban. Csak az estére gondoltam, gyűjtöttem magamban a haragot a férjem ellen, ezzel igyekeztem megőrizni a türelmemet a munkahelyemen.

Így történt, hogy este tizenegyre kissé becsípve menekültem be a fürdőszobába. A kézfejemmel elkentem a gyorsan összerittyentett sminkemet, és halkan hüppögve húztam magam alá a lábamat.

Az alkoholtól mindig szentimentális lettem. Óvatosan forgattam a makulátlan jegygyűrűmet és a csinos karikagyűrűt, amit Patrick húzott a kezemre az előző évben. Úgy éreztem, minden, ami körülöttem van, neki köszönhető. Az én irodai fizetésemből sohasem lehetett volna hercegnős menyasszonyi ruhám, és a lakásunk is az övé volt – ez utóbbi sokszor eszembe jutott, pedig már hat éve én is az otthonomnak mondtam.

Újra belekortyoltam a sörbe. A Patrick iránt táplált dühömet csak az alkohol fedte el. Már a harmadik sörnél tartottam, amivel rendesen leköröztem a többieket, de valahogy muszáj volt levezetnem a feszültséget.

Összerezzentem, amikor kopogtak a fürdő ajtaján. Feltápászkodtam a földről. Hunyorogva néztem bele a tükörbe: a fekete szemfestékem elkenődött a sírástól, az arcom kipirosodott. Beletúrtam a hajamba, hogy csökkentsek a kócosságon.

– Egy pillanat – szólaltam meg rekedt hangon, és vizet löttyintettem felforrósodott arcomra.

Kitártam az ajtót. A sejtésem beigazolódott: nem Patricknek hiányoztam. A férjem túlzottan örült a péntek esti baráti összeröffenésnek. Őt nem szívta le teljesen a munkahelye, még a nehézségeket is élvezte a lemezkiadásban. Helyette az egyik munkatársa, a formás fenekű Thomas állt előttem. A srác a zeneiparhoz illően extravagánsan öltözködött, a színeket sem vetette meg. Aznap este citromsárga pólót viselt egy fekete farmerrel. A tapadós felső kiemelte kidolgozott bicepszét. Az arca is helyes lett volna, ha jobban átgondolja ezt a félig leborotvált, oldalra igazított frizurát, amely leginkább egy tengerben rekedt cápára emlékeztetett, főleg, hogy a teteje sötétkékre volt mázolva.

– Hát te mit gubbasztasz itt? – kérdezte mosolyogva.

– Kicsit fárasztó hetem volt.

– Mi meg nem hagyunk aludni?

Megdörzsöltem a homlokomat, és diplomatikusan nem válaszoltam a kérdésre.

– Kijössz velem cigizni? Hátha a hűvös levegő felébreszt. De előbb elintézem, amiért rád rontottam.

Fáradtan bólintottam, és kiléptem a fürdőből. Jó fejnek tartottam a srácot, évek óta beszélgettem vele a baráti összejövetelek során. Becsípett fejjel néha kósza pillantásokat vetettem határozott arcélére, miközben Patrick a kezemet markolászva jelezte mindenki felé, hogy összetartozunk.

A fejemre húztam a kötött, bojtos sapkámat. Mélyen belülről remegtem, annak ellenére, hogy az arcom égett. Nem szóltunk a többieknek, egyszerűen kiléptünk a lakásunk előtti lépcsőre a novemberi hidegbe.

– Miért vagy ennyire elkenődve? – Egy fémes kis cigarettatárcából két házilag csavart jointot vett elő, és az egyiket egyenesen felém nyújtotta. Kikerekedett szemmel ráztam meg a fejemet. – Kár, pedig rád férne. Totál késznek tűnsz.

Lesütöttem a szemem, és erősebben markoltam meg a sörösüveg nyakát, amit magammal hoztam a fürdőből. Kifújtam a hideg levegőt, és néztem Thomas arcát, ahogy megvilágítja az öngyújtó fénye. Lassan szívott egy slukkot a jointból, majd hosszan benntartotta a levegőt. Felé nyúltam a kezemmel.

– Mégis? – mosolyodott el.

– Azt hittem, cigizni jössz. – Szívtam egyet a fűszeres aromájú jointból, ami kellemesen csiklandozta a torkomat.

– Majdnem.

Lopva újra az arcát figyeltem. Menő, pénzes zenei producer volt, aki szintén imádta a munkáját. Ennyire fiatalon megtalálta a puzzle-je hiányzó darabjait. Én meg sorra tiltottam le Facebookon azokat az embereket, akik velem egyidősen gyönyörű helyeken éltek, esetleg élvezték, amit csináltak. A gyomrom újra a torkomba ugrott.

– Szar a házasélet?

– Miért lenne szar?

Thomas felhúzta a vállát, a hátát pedig nekidöntötte a házunk melletti kerítésnek.

– Csak ma alig szóltatok egymáshoz, és te meg a vécében sírogatsz egy tök jó péntek estén. Aztán meg velem szívsz be az utcán. Patrick jó srác, de ha nem veszi észre, hogy ennyire kivagy, akkor nem érdemel meg téged.

Nem feleltem semmit. Hülyén éreztem magam, hogy lebuktam a sírással. Nem akartam hirdetőtáblaként jelezni a bánatomat. A fejem közben egyre könnyebb lett.

– Nem szoktad utálni az életedet? – kérdeztem hirtelen. Nem néztem a szemébe. Az utcai pocsolyákat fürkésztem nagy beleéléssel. – Nem érzed úgy, hogy teljesen értelmetlen az egész? Dolgozunk, adót fizetünk, gyereket csinálunk és meghalunk. Ennyi lenne, tényleg?

– Húha, neked aztán nagyon pozitív a képed a jövőről – nevetett fel, mire elmosolyodtam. A fájdalmat oldani kezdte a sör és a fű.

Thomas közelebb lépett hozzám, olyannyira, hogy éreztem a bőre meleg kipárolgását és visszafogott parfümje illatát.

– Patrick nem veri ki ezeket a gondolatok a szép kis fejedből? – Óvatosan végigsimította az arcomat. Elgyengült a lábam az érintésétől. Arcának éles vonalai cseppfolyóssá változtak az utcai lámpák fényében.

Riadtan léptem hátra, amikor Thomas szája közeledni kezdett az enyémhez. Az arcom elé kaptam a kezem, a szívem kihagyott egy ütemet.

– Te tényleg nem tudod elengedni magad – csóválta meg a fejét, majd még egyet szippantott a jointból, mintha mi sem történt volna. – Amikor Patrick először bemutatott, már akkor be akartam nálad próbálkozni, de még nagyon rózsaszín felhőben voltatok.

Az ajkamba haraptam. Meghúztam a sörösüveget, keserűsége illett a hangulatomhoz. A legfájdalmasabb felismerés az volt, hogy akartam a csókot. Végigjátszottam a fejemben, hogy milyen lett volna. De dicsértem magam az erkölcsösségemért, a tartásomért, aztán hajnali háromkor mégis úgy feküdtem le Patrick mellé, hogy mélyen belül simogatott az érzés, hogy valaki másnak is felkeltettem az érdeklődését.

Bámultam a plafont a sötét szobában. Hallgattam Patrick szabályos lélegzetvételét, és a saját szívverésemet, amit sürgetett az elfogyasztott alkohol és az élet rövidségének gondolata.