TIZENEGYEDIK FEJEZETJude
– Beszélnünk kell!
Pontosan kilenc órakor berohantam Célian irodájába.
Brianna, aki láthatatlan sorban állt az ajtónál, hogy bejusson a főnökhöz, mellkasához szorította iPadjét, és elemi ijedtséggel nézte végig, ahogy elindulok az ajtó felé és kopogás nélkül nyitok be. Célian már az íróasztalánál ült, első reggeli kávéját kortyolta a három közül. Rágózott, és a napilapokat olvasta. Fel sem nézett. Csorba páncélként viselte a közönyt; sötét lelkű fehér lovag.
– Nem értek egyet, de ha már itt vagy, nyögd ki!
– Először is: tudtad, hogy Brianna odakint vár rád? – kérdeztem, hüvelykujjammal a hátam mögé mutatva, komor homlokráncolással.
– Igen. Ha valamit akar, tud kopogni.
– Fél tőled.
– Jobban tennéd, ha te is félnél! – vágott vissza. Még mindig nem nézett rám
