Megkíméltem anyámat attól a ténytől, hogy Isabelle azért volt annyira elragadtatva tőlem, mert tizennégy éves koromban ő vette el a szüzességemet. Mind a ketten részegek voltunk, anyám pedig nem volt a közelben, mert meg akart győződni arról, hogy Mathias nem farkalja a személyzetet. Ilyen az élet. Nagyszerű, hatalmas káosz.
– Az ölembe! – mondtam, és keményen a combomra csaptam. Elindult felém, de komoran ingattam a fejemet, jelezve, mielőtt túl messzire jutna.
– Négykézláb.
Megállt, tétovázott, és olyan vad tekintettel pillantott rám, amilyet még sosem láttam. Egyszerre volt lázadó és engedelmes. Tudta, hogy nemet kéne mondania, de a teste nagyon készséges volt.
– Ezen a hálószobán kívül ez semmit nem jelent. Ettől még egyenlők vagyunk, Célian.
– Sosem mondtam, hogy ez nem így lenne
