Szenzációs szerető

Prológus-2

– Pontosan. És ön?

– Mr. Timberlake.

Még egy harapást vettem magamhoz a marhahúsos szendvicsből, és kis híján felnyögtem az élvezettől. Mikor ettem legutóbb? Talán reggel, otthon, mielőtt elindultam az állásinterjúra.

– Az idegeimre megy, Mr. Timberlake. Az előbb még Will Power volt.

– Sírj csak, baby. Cry me a river, vagy ilyesmi. Célian vagyok.

Kezet nyújtott.

Mozdulata egyszerre idegesített és megigézett. A teste isteni, de az érintése halandómeleg, eleven. Elhomályosította józan ítélőképességemet, elárasztotta érzékeimet, és úgy éreztem, mintha mindenemet avatott nyelvek nyalogatnák.

– Judith, de mindenki csak Jude-nak hív.

– Fogadni mernék, hogy Beatles-rajongó vagy, Jude.

– Nagyon öntelt, uram. Negatív vonásainak listája végtelen.

– Nem ez az egyetlen valamim, ami hosszú. Egyél, Judith!

– Jude.

– Én nem vagyok mindenki – mondta türelmetlen mosollyal pillantva rám, mintha ezzel lezárná beszélgetésünknek ezt a részét.

Főnökösködő faszfej. Még egy falatot ettem.

– Ez nem jelent semmit.

Szánt szándékkal hazudtam, de túlságosan el voltam szállva érzelmileg ahhoz, hogy megtagadjak magamtól bármit ezen az éjszakán.

Közelebb hajolt hozzám, úgy lépett be személyes terembe, ahogy Napóleon betette a lábát Moszkvába: egy pogány harcos büszkeségével és tapintatosságával. Hüvelykujját végighúzta a nyakamon. Egyszerű érintés, de egész testem beleremegett, bőröm teljes felülete bizsergett. Vad, férfias nyersesége, akcentusa, erős mindene… az öltönye, az illata, a vonásai… az egész így együtt…

Tehetetlen voltam.

Tehetetlen akartam lenni.

„Magányos vadász a szív.” A testemnek azonban társaság kellett erre az éjszakára.

Előrehajolt, egészen közel, és fülembe súgta:

– Dehogynem…

– Nem vagy az esetem – feleltem whiskym maradékát lenyelve, vigyorogva.

– Mindenkinek az esete vagyok – jelentette ki egészen tárgyilagosan. – És úgy csinálom, hogy jó legyen neked.

– Nem is tudod, mit szeretek – vágtam vissza.

Élvezet volt vele vitatkozni. Rövid válaszokat adott, éllel, szenvtelenül, de furcsamód ezzel együtt sem találtam durvának.

– Az összes nálam lévő készpénzbe mernék fogadni, hogy tudom.

Ez érdekes.

– Mi van akkor, ha mindig csak színlelem az orgazmust, de amikor tényleg van, azt nem mutatom ki? – kérdeztem, azzal táskámba csúsztattam iPod fülhallgatómat.

Olyan mosollyal nézett rám, amit emberi arcon még sosem láttam… olyan ragadozó tekintettel, hogy zsigereim összerándultak, bugyim pedig átnedvesedett.

– Teljesen nyilvánvaló, hogy sosem volt még igazi orgazmusod. Amennyiben elélveztetlek, örülni fogsz, hogy fekszel és nem esel össze.

– Micsoda nagyképű…

– Kímélj meg a pimaszkodástól, Spears.

Tíz perccel később már az úton mentünk át a szállodája felé. Rendesen össze kellett szednem magamat, hogy ne bámuljak, amikor beléptünk az elegáns előcsarnokba. A Laurent Towers Hotel a világ legnagyobb hírcsatornáinak otthont adó LBC felhőkarcolóval szemben magasodott. Valóságos tömeg volt körülöttünk, de a liftre csak mi vártunk. Szótlanul néztük a liftajtót, közben szívem úgy dobogott, hogy azt hittem, kiugrik a helyéből. Olcsó, fekete ruhám alatt remegett a térdem. Benne vagyok. Tényleg belemegyek egy egyéjszakás kalandba. De huszonhárom éves vagyok, friss szingli, és kezdő bosszúálló. Tudtam, semmi erkölcstelen nincs abban, hogy lefekszem vele. De azt is tudtam, hogy ez egyszeri alkalom, amin néhány év múlva már csak nevetek.

– Nem szoktam ilyesmit csinálni – mondtam, amikor a lift ajtaja kinyílt, és beléptünk a fülkébe.

Célian nem válaszolt. Az ajtó hangtalanul csukódott. Lassan, lopakodva lépett felém. Tekintete hideg és közönyös, ajka feszes vonal. A falhoz terelt, minden lépés mohóbb volt, mint az előző. Pulzusom a torkomban lüktetett. Szinte arcátlan önhittséggel nézett, felemelte államat. Alig kaptam levegőt.

Célian a szoknyámon át markolt belém. Felnyögtem, testem ívbe hajolva tapadt a lift falához. Hüvelykujjával csiklómra talált, a textilen át keményen, lassú körökben masszírozott.

– Ne próbálj meggyőzni, hogy jó kislány vagy – mordult rám. Lehelete menta és friss kávébab. – Baszottul nem érdekel.

– Ahhoz képest, hogy turista vagy, nagyon jó az angolod – jegyeztem meg. Erős akcentussal beszélt, de képes volt fegyverként használni a szavakat. Stratégiai céllal, tűpontosan. Minden szótag egy heves csapás.

Egy lépést hátrált tőlem, a közönyösség függönyén át nézett.

– Mint azt hamarosan megtapasztalod, nagyon sok dologban nagyon jó vagyok.

A lift csengetett, Célin ellépett előlem.

Kinyílt az ajtó. Idős házaspár mosolygott ránk, várták, hogy kilépjünk. Célian belém karolt, mintha pár lennénk, de lazán lecsúsztatta rólam a kezét abban a pillanatban, ahogy a vendégek látóteréből kikerültünk.

Csendben, szó nélkül haladtunk a lakosztálya felé, de majdnem megsüketültem a fülemben zakatoló sokféle hangtól. Meggyőztem magamat, hogy helyes, amit teszek. Ez a kéjes éjszaka egy emberfelettien gyönyörű turistával elmúlasztja minden fájdalmamat. Széles hátát, karcsú alakját nézve követtem. Úgy nézett ki, mint aki életvitelszerűen gyúr, de úgy öltözködött, mint akinek edzésre végképp nincs ideje. Foglalkozása felderítetlen titok maradt. Holnap visszautazik Franciaországba, így mindegy, hogy nagymenő ügyvéd vagy orvgyilkos.

Amint beértünk a lakosztályába, egy palack vizet nyomott a kezembe.

– Idd meg!

– Ne parancsolgass!

– Ne nézz ilyen utasításváró őzike szemekkel rám.

Zakóját levetette, cipőjét lerúgta. A lakosztály nagyon elegáns és tiszta… túlságosan is tiszta ahhoz képest, hogy lakták. Tágas tér. Nem láttam bőröndöt, telefontöltőt, ledobott inget a padlón, egyéb árulkodó tárgyakat.

Ez egyrészt gyanút ébresztett, másrészt ez a férfi pontosan olyan pszichopatának nézett ki, aki nem hagy nyomokat maga után. Én pedig a lakosztályában vagyok. Fantasztikus.

Megjegyzés magamnak: Azok után, amit ma csináltál, minden döntésedet próbáld erre a szerencsesüti tanácsra alapozni: „Ennél csak jobb lehetsz.”

Észre sem vettem, hogy megittam a vizet, amit a kezembe adott. Úgy dobtam a palackot a szemetesbe, mintha égetné a kezemet. Az én lázadó lelkem meghalt egy kicsit.

Még nincs túl késő elmenekülni. Mondd meg neki, hogy nem érzed jól magadat, és egyszerűen menj el innen!

– Azt hiszem, jobb lenne, ha… – szólaltam meg, de nem fejeztem be a mondatot.

A falhoz nyomott, ajka az ajkamra tapadt, belém fojtotta a szót. Fennakadt a szemem a hirtelen gyönyörtől, csillagok robbantak csukott szemhéjam mögött. Két kézzel markoltam inggallérjába, amikor felkapott, és ujjait a fenekembe tolta. Lábam pillanatokon belül a derekára kulcsolódott. Hozzám dörgölőzött, kéjes érzés vibrált egész kismedencémben. Amikor felnyögtem, olyan erősen csípett combomba, hogy próbáltam lerázni magamról, de úgy éreztem, azzal, hogy körmömet a bőrébe mélyesztem, még inkább ahhoz kerülök közelebb, hogy örök csókba fulladjak vele. Forró, bársonyos, könyörtelen volt az ajka. Teste márvány, mindenütt tömör.

Célian a számba tolta a nyelvét, és én hagytam.

Csípője körkörös mozdulatokkal járt, merev, nagyon kemény farka nyílásomon súrlódott, és én ezt is engedtem.

Erősen alsó ajkamba harapott, felnyögött, elszopogatta a fájdalmat rólam. Üvölteni tudtam volna, hogy csinálja még.

Kezét közénk csúsztatta, félrehúzta a bugyimat, két ujját lökte belém.

Szégyenletesen nedves voltam.

A szexi idegen lenézett rám.

– Ideje befejeznie a megkezdett mondatot, Miss Spears.

– Én… én… – hebegtem zavartan.

Lassan, kihívóan lassan kifelé húzta belőlem ujjait, majd hirtelen még mélyebbre tolta vissza. Merev, komoly arccal.

Ki ez a férfi? Annyira közönyösnek tűnt akkor is, amikor önkéntelenül felnyögtem, valahányszor ujjait mozgatva, körözve, G-pontomat érintve mélyebben belém nyúlt. Másik kezével mellemet markolta, mellbimbómat erősen megcsavarta.

– Azt kezdted el mondani, hogy tenned kéne valamit. – Kezét egy pillanatra kihúzta belőlem, ajkamat festette meg iránta való vágyam nedvével, aztán visszatért kedvenc helyére, combjaim mélyére. Megízlelt engem az ajkamon. – Mi volt az, Judith?

Judith. Ahogy a J hangzott a nyelvén, szívesen meghaltam volna a karjai közt. Forró nyelve nyakamat, államat, ajkamat járta. Úgy össze voltunk gabalyodva, mintha a túléléshez egymásra lett volna szükségünk. Tudtam, csak egyetlen éjszaka, de sokkal többnek tűnt.

– Én… csak… ööö… semmi, semmi – mondtam, azzal közénk nyúltam, a cipzárját tapogattam. Kezét kezemre, tenyeremet hatalmas merevedésére szorította. Most már teljesen más okom volt a pánikra. Akkora volt, hogy a tornazsákomba talán befért volna, de a hüvelyembe semmiképpen.

– Én diktálom az ütemet! – jelentette ki.

Fejemet ingattam. Nem parancsol nekem. Még két ujját tolta belém – majdnem az egész kezét –, és annyira tele voltam vele, hogy azt hittem, szétfeszülök. Kéjes sóhaj szakadt ki a számon, amit parázna csókunk nyelt el. A következő pillanatban elélveztem az ujjaitól.

Olyan intenzív volt a gyönyör, hogy minden izmom zsibbadva elernyedt. Úgy csúsztam lefelé a fal mellett, mint spagetti a forró vízben. Célian felemelt, ujjait arcomba mélyesztette, mozdulatlanul tartotta fejemet, metsző tekintettel nézett rám.

– Nagyon remélem, hogy legalább olyan jó ízű vagy, amilyen jól nézel ki.

Gyors mozdulattal letérdelt, feltolta ruhámat, bal lábamat átvetette a vállán. Bugyim még félre volt húzva, úgy hatolt belém. Nem nyalt, nem szopott, hanem a nyelvével baszott. Hajába markoltam. Puhább volt, mint az enyém. Fejemet a falnak támasztottam. Olyan orállal kényeztetett, amilyet nem gondoltam lehetségesnek addig.

Milton készséges, de gépies szerető volt. Ez a férfi a két lábon járó, beszélő orgazmus. Egészen biztos voltam abban, hogy attól is elélveznék, ha letüsszentene. Hirtelen erős vágy fogott el, hogy összezárjam a combjaimat, és örökre ott tartsam így, a lábam között. A második orgazmusom áramütésként nyilallt belém lábujjaimtól fejem tetejéig. A mennyországba repített. Amikor duzzadt csiklómra szorította ajkait, és erősen szívni, szopni kezdte, egészen biztos voltam abban, hogy valahol a közelben egy angyal rezegteti szárnyait. Mire felállt, levetette ingét és öltönynadrágját, majd fogával kibontott egy óvszert. Tudtam, hogy akár magamba tudom fogadni, akár nem, akkor is akarom, ha a próbálkozástól a sürgősségire kerülök is.

Célian azonnal, egyetlen erőteljes mozdulattal belém tolta magát. A gardróbajtóhoz feszített, ujjait ujjaimba fűzte, és lényegében mozdulatlanná merevített. Olyan átható volt a gyönyör, hogy remegve vonaglottam a karjai közt. Küzdöttem, ki akartam szabadítani kezemet, hogy megérinthessem, és lökésről lökésre lekövethessem a mozdulatait.

– Én bassszlak, Judith! – szisszent rám.

– Célian...

Egy ideig ez volt az utolsó szavam hozzá, mert nagyon heves üzekedésben egyesültünk.

A padlón. Mint két vadember.

Kutyapózban az ágyon. Közben ő a CNN adását nézte.

Ekkor megjegyeztem, hogy körülbelül olyan úriember, mint egy zsák kő. (Halk káromkodással jelezte nemtetszését, amikor Anderson Cooper exkluzív tudósítást adott valami választási csalásról, amit talán én is szívesen hallgattam volna.) Aztán a zuhany alá álltunk, és ott újra szájjal kényeztetett, külön figyelmet szentelve a csiklómnak.

A következő menetben a mosdó mellett csináltuk.

Végül, amikor az ágyra roskadtam, még egy palack vizet adott a kezembe, és azt mondta:

– Hatkor indulok. Tízkor van kijelentkezés. A Laurent Towers nem igazán tűri a késedelmes távozást.

Azt akartam mondani neki, hogy: A – lelépek, és B – nagyon rossz ötlet, hogy maradjak éjszakára. Nem voltam azonban egészen biztos abban, hogy szembe tudtam volna nézni a beteg apámmal ilyen szex után, ami ráadásul nem a barátommal, pontosabban már exbarátommal történt. Nem kellett tükörbe néznem ahhoz, hogy tudjam, kibaszottul megbaszottnak nézek ki: duzzadt száj, kipirosodott bőrömön mindenütt borostanyomok, nyakamon három kiszívott folt… nem is szólva arról, hogy a szemem olyan, mintha részeg lennék… de nem az órákkal korábban ivott whiskytől.

Vonakodva írtam apának, hogy Miltonnál vagyok. Bevackoltam magamat Célian ágyába, és behunytam a szememet. Úgy éreztem, árvaként élek a világban. Senki nem tudta, hol vagyok, és az egyetlen, akit érdekel, mi van velem, az apám, nem segíthet, mert már csak nagyon ritkán tudja elhagyni a házat.

Ekkor határoztam el: nem is mondom el Robert Humphrynak, hogy Milton Hayes és én szakítottunk. Apám reménye utolsó morzsáit az én barátomba vetette, arra számított, ha ő már nem lesz az élők sorában, Milton majd gondoskodik rólam és vigyáz rám. Mindenkinek szüksége van valakire, és apámon kívül nekem senkim sem volt.

Az idegen férfi érdes ujját végighúzta bordáimon, oldalt, a tetováláson, amit a tizenharmadik születésnapomon varrattam magamra.

Ha egy kicsit furcsának tűnök, az azért van, mert tényleg furcsa vagyok.

– Szóval nem szereted a Beatlest, de a The Smiths nevű bandát igen…

Lehelete lapockámat simogatta.

Apám egyedül nevelt engem. Építőmunkás volt New Yorkban. Mindig pénz szűkében voltunk, kedvenc időtöltésünk az volt, hogy a padlón ülve a bakelitlemezeit hallgattuk. Johnny Rottenről szóló könyveket olvastunk, és szándékosan félrevezető zenei vetélkedőjátékokat találtunk ki, hogy valahogy elüssük az időt.

– Csak óvatosan. Ha megismersz, rám kattanhatsz – jegyeztem meg halkan, és a padlótól a mennyezetig üveg ablakon át New York fényeit néztem.

Szó nélkül, hátulról nyomult belém.

– Kibaszottul vállalom a kockázatot.

Ez a pozitúra arra emlékeztetett, amit az első sorból nézhettem: Milton és Elise hűtlenségi mutatványát. Kusza érzésekbe gabalyodtam. A testem örült, de szemem sarkában könnyek gyűltek. Örültem, hogy egyéjszakás kielégítőm nem látta, de kétségtelenül vegyes könnyek voltak: boldogok az orgazmusoktól és szomorúak a gondolattól, hogy reggel haza kell menni, muszáj szembenézni a valósággal.

Nincs barátom.

Nincs munkám.

Apám haldoklik, és rengeteg számla vár, amiket nem tudom, hogyan fizetek ki.

Miután mindketten kielégültünk, az idegen megcsókolta a tarkómat, hátat fordított nekem, és elaludt. Én? Ráláttam az öltönynadrágjára, vastag pénztárcájára, ami mintha engem nézett volna.

Magányos vadász volt a szívem.

Ma éjjel hagyom, hogy kedvére vadásszon.