Angyali Tervek

14. Fejezet

– Apa elvitt az állatkertbe, és fogok tőle kapni egy vidrát. – Gréti lelkesen mesélte az anyjának, mit ígértem neki, amitől Laura láthatóan nem volt elragadtatva.

Rám nézett, olyan dühvel a szemében, mintha egyetlen pillantása is képes lenne porrá zúzni mindent bennem.

– Gréta, menj a szobádba!

A kislány értetlenül nézett anyjára; arcán döbbenet és fájdalom tükröződött, ahogy anyja közömbösségét próbálta felfogni.

– Gréta, menj a szobádba! Mit nem értesz ezen?

Ahogy Laura ráförmedt a kislányra, bennem valami fájón és mélyen kavargott fel. Egy keserű döbbenet lett úrrá rajtam. Hirtelen nem értettem, mit szerettem anno ezen a nőn.

Lehajoltam Gétihez, aki már a könnyeivel küszködött.

– Menj szépen fel a szobádba. Hamarosan utánad megyek, rendben?

A kislány bólintott és felsietett a lépcsőn. Megtettem az első lépést a dolgozószobám felé.

– Tamás! Kérdeztem tőled valamit. - Mondta.

– Elvittem a lányomat az állatkertbe, hogy örömet szerezzek neki. Van valami kifogásod ellene? – Kérdeztem.

– Igen is van, főleg, ha ilyen hülyeségeket ígérsz neki. Megmondtam, hogy ebben a házban semmilyen állat nem lesz.

Felnevettem.

– Feleslegesen töröd magad, drágám. Csak örökbe fogadok neki egy vidrát az állatkertben.

A szeme tágra nyílt.

– Mi a fenének? -Kérdezte.

– Mert örömet akarok okozni a lányomnak.

– Azt hiszem, ezeket a döntéseket velem is meg kellene beszélned, elvégre a feleséged vagyok. -Förmedt rám megint, de ez engem már teljesen hidegen hagyott.

– Talán azért kellene megbeszélnem dogokat veled, mert a közös gyermekünkről van szó. Más okot nem látok.

– Ezt meg hogy érted? - – kérdezte ismét meglepetten. Vettem néhány mély lélegzetet; nem akartam nagyon összeveszni vele. Az egész délután előttünk állt, és semmiképp sem akartam, hogy teljesen elrontsuk azt.

– Laura, nem akarom elszúrni az egész napot, amit még itthon töltök, szóval légyszives szállj le

rólam. Csinálj, amit akarsz, engem nem érdekel, csak hagyj békén, jó?

Nem válaszolt semmit és hagyta, hogy ott hagyjam. Felsétáltam a lépcsőn, és miután megvígasztaltam Grétit és elmagyaráztam neki, hogy az anyja csak nem aludt jól az éjjel, ezért nagyon fáradt, egy egész vidám délutánt töltöttünk együtt.

Az este Laura már ágyban volt, mire én is kész voltam lefeküdni. Ismét egy szexi hálóinget viselt, de ez valahogy most nem indított be. A képeket felidézve, tudván, hogy néz ki meztelenül, nem tudtam kiverni a fejemből az elképzelést, hogy hogyan és miképp tette az a másik férfi a magáévá az én feleségemet, és így egyáltalán nem volt kedvem együtt lenni vele.

Szinte megváltás volt másnap Grétivel kilépni az ajtón. Laura még mélyen aludt, mikor elvittem Grétit az óvódába, és utána magam is elmentem dolgozni.

Amikor beértem, Veronika üdvözölt, ahogy mindig, de ezúttal nagyon másnak tűnt. Mintha össze lett volna törve.

– Minden rendben van? – Kérdeztem, mire ő rázta a fejét.

– Sajnos nem. Nagyon rossz hírt kaptam. – Mondta szomorúan.

– Mi történt? – Kérdeztem, mire ő sóhajtott.

– A férjem rákos beteg.

Hirtelen nem tudtam, mit mondhatnék, de gyorsan összeszedtem magam.

– Mit mondanak az orvosok? – Kérdztem.

– Nem tudok még semmi pontosat, csak annyit, hogy rákos daganat van a tüdejében.

A félelem és az aggódás kiült az arcára, és szinte megtöltötte a levegőt is.

– Veronika, ha bármiben tudok segíteni, kérlek, szólj!

Vett egy mély lélegzetet.

– Talán szükségem lesz némi szabadidőre. – Mondta.

– Természetesen. Csak szóljon, hogy mikor, és megoldjuk.

Zavartnak tűnt. Láttam, hogy mondani akart nekem valamit, és amikor vett egy mély lélegzetet és lassan kifújta, tudtam, hogy valami olyat szeretne nekem mondani, ami talán nekem nem fog tetszeni.

– Tudja, nem tudom, hogyan fogok tudni dolgozni ezek után. A vizsgálatok, a műtétek és a kemo. Ez nagyon nehéz időszak lesz számunkra, és nem tudom, hogy itt tudok-e lenni mindig, de szükségem van egy állásra. – Mondta.

– Veronika, nagyon szépen kérem, hogy emiatt ne aggódjon. Régóta dolgozik már velem, és biztosan mondhatom, hogy önnél jobb aszisztenst nem is találhatnék. Majd megoldjuk.

Hálásan nézett rám; még egy kicsit el is mosolyodott.

– Köszönöm! - mondta halkan.

Mosolyogtam rá, bólintottam, egy pillanatra a vállára tettem a kezem, majd besétáltam az irodámba.

Miután leültem, mélyen elgondolkodtam. Veronika és a férje között olyan szoros kapcsolat volt, amiről én csak álmodtam. Eszem ágában sem volt megakadályozni Veronikát abban, hogy a férje mellett lehessen, amikor szükséges, és pláne ebben a szituációban nem akartam ártani sem azzal, hogy még a keresetük miatt is aggódniuk kelljen. Tartoztam ennyivel Veronikának.

Pár perc alatt egyre több megoldás született a fejemben, de valahogyan mindig az első gondolatom tűnt a legjobbnak. Bár ezzel egy extra költségem keletkezett volna, arra gondoltam, hogy ennyit igazán megtehetek.

A gondolkodásból a telefon csörgése hozott vissza a valóságba.

– Tamás, egy hölgy van itt. Azt mondta, megbeszéltétek, hogy beugrik hozzád. Péterffy Léna a neve.

– Ó igen. Kérlek, vezest be hozzám – mondtam, majd letettem a telefont. Az ajtó szinte azonnal kinyílt; üdvözöltem Lénát, Veronika pedig rögtön megkérdezte, szeretnénk-e valamit. Miután jeleztük, hogy nem kérünk semmit, Veronika magunkra hagyott minket. Léna leült, felvázolta elképzeléseit a reklámról, majd átnyújtotta a dossziét a további adatokkal.

– Egy jó reklámmal ez világmárkává tudná kinőni magát, ugye tudod? – Kérdeztem tőle, miután átfutottam az adatokon. Léna mosolygott rám, amennyire tudott a közelmúltban történt botox-kezelése miatt.

– Igen, ez volt a tervem. Bár a férjem gazdag, szeretnék megállni a saját lábamon is. – Mondta, mintha tudta volna, mit gondol róla a feleségem. Még akkor is, ha valószínűleg a cég alaptőkéjét a férje biztosította, számomra becsülendő volt, hogy dolgozni akart. Itt megint Laura jutott eszembe. Lénát egy aranyásónak tekintette, és mélyen elítélte ezért, holott pont hogy Laura háborodott volna föl a legjobban, ha közöltem volna vele valaha is, hogy elvárom, hogy kezdjen magával valamit, ahelyett, hogy otthon ül.

Hamar átbeszéltünk mindent, és végül megállapodtunk. Léna elégedetten távozott, és azt is elmondhatom, hogy annak ellenére, hogy hogyan bánt vele a feleségem, még hálás is volt nekem.

Miután megint egyedül maradtam, visszatértem az előző dilemmámhoz, bár nem volt túl sok időm agyalni rajta. A nap beindult, és sok munkám lett hirtelen. Noha úgy éreztem még reggel, hogy tovább kell maradnom, négyre végeztem mindennel. Örültem, hiszen így Grétivel tölthettem a délutánt. Felvettem a vastag kabátomat és kisétáltam az irodából. Veronika ekkor már pakolt össze. Ő is hazakészült már.

– Ahhoz képest, hogy mennyi dolog volt, elég korán végeztünk. – Mondta.

– Igen – válaszoltam, majd ránéztem. Megállt. Kérdően nézett vissza rám, tudván, hogy mondani szeretnék neki valamit.

– Arra gondoltam, hogy kellene önnek egy asszisztens.

A meglepetéstől tágra nyílt a szeme.

– De hát nincs olyan sok munka, amihez két ember kellene.

– Nincs, de önnek most kelleni fog némi szabadidő, így szeretném, ha felvenne valakit maga mellé, aki segít önnek, amíg szükséges. Legyen szíves hirdesse meg az állást.

– De… – Értetlenkedett, mire én elmosolyodtam.

– Soha nem válnék meg magától. Az állás csak addig szól, amíg a férje meggyógyul.

– Köszönöm szépen – rebegte, és nagyon megérintett, hogy könnybe lábadt a szeme.