Angyali Tervek

4. Fejezet

Tamás nézőpontja

A magánrepülőm ablakából néztem a felhőket. Épp egy üzleti útról tartottam hazafelé, Párizsból. Habár az üzleti út kimondottan eredményes volt, a szívem már nagyon hazahúzott. Alig vártam, hogy láthassam végre az öt éves kislányomat, Grétit.

Bár jobban szerettem a közelében maradni, a BET Group, egy multinacionális vállalat vezérigazgatójaként, gyakran kellett utaznom, és néha ezek az utak hosszúra nyúltak.

A magángépem időben landolt, és a barátságos személyzet elnavigált a luxusautómhoz, amivel a szokásos sofőr vitt haza.

A luxusingatlan, amelyben laktunk, a Hármashatárhegyen épült, ahonnan a kilátás gyönyörű volt. Amikor a feleségem bejelentette a terhességét, egy csendesebb környékre akartam költözni, de ő ragaszkodott hozzá, hogy a barátai közelében élhessen anyaként is. Én igyekeztem megérteni az álláspontját, és vita nélkül egyeztem bele, hogy a városban maradjunk és ott neveljük fel Grétit. Csak annyit sikerült elérnem, hogy legalább ne a városközpontban rendezkedjünk be.

– Köszönöm – mondtam a sofőrnek, miközben kiszálltam az autóból. Természetesen, azonnal kiszállt ő is, hogy bevigye a csomagjaimat a házba.

Tudtam, hogy ilyen korán senki sem fog üdvözölni; még csak szombat hajnali 5 óra volt. Eredetileg csak este felé kellett volna megérkezzek, de miután a konferencia és a megbeszélés a tervezettnél rövidebb ideig tartott, annyira hiányzott Gréti, hogy úgy döntöttem, hamarabb indulok haza, és meglepem.

Ahogy beléptem a hatalmas ingatlanba, a csendes légkör nyugtalanító érzéssel töltött el. Nem igazán értettem, miért, de valami rosszat sejtettem. A sofőr letette a csomagjaimat az ajtóhoz, majd elköszönt és távozott.

Ahogy a nappali felé sétáltam, egy furcsa szag ütötte meg az orromat. A kellemetlen szag egyre jobban érződött, ahogy a nappali felé haladtam. Amikor viszont végre beléptem, a szörnyű látvány, ami elém tárult, hihetetlen dühvel töltött el.

Az asztalon több üres üveg hevert, és a poharak száma arra utalt, hogy körülbelül öten voltak itt vele. Gyorsan megtaláltam a szag forrását is – hányás szennyezte be a drága, vastag szőnyeget.

A nyomok ellenére csak egy ember maradt a szobában, aki mélyen aludt a kanapén. Bár alkoholszagú volt, a sminkje hibátlan volt, és apró partiruhája csak a legintimebb terstrészeit takarta. Igen, a feleségem, Laura, feküdt ott.

Megpróbáltam uralkodni a dühömön, csak Grétire koncentráltam. Tudtam, hogy még nem jött el az ideje, hogy felébredjen, és a legkevésbbé sem akartam, hogy a lányom így lássa az anyját. Keresztül sétáltam a konyhán, és halkan bekopogtam a házvezetőnőnk szobájának ajtaján.

Néhány másodperc múlva kinyílt az ajtó. Nóra még mindig hálóingben volt, és a szeme tágra nyílt a meglepetéstől.

– Betlendy úr? Csak dél körülre vártuk – mondta, hangjában egy árnyalatnyi félelemmel.

– Tudom, és elnézést kérek, hogy ilyenkor zavarom, de a nappali egy kész katasztrófa. Lenne szíves kitakarítani, mielőtt Gréti felébred? – kérdeztem.

Nóra felsóhajtott, megértéssel az arcán és bólintott.

– Azonnal felöltözöm, és felébresztem Flórát és Zsófiát.

– Köszönöm! – Válaszoltam, majd visszamentem a nappaliba. Bármennyire is dühös voltam Laurára, a karjaimba vettem és felvittem őt az emeletre. Miután beértünk a hálószobánkba, lefektettem az ágyra. Egy pillanatra megálltam és csak néztem őt. Gyönyörű volt. Hosszú vörös haja eltakarta finom arcának egy részét. Felidéztem az óceánkék szemeit, amelyek oly sokszor kényszerítettek térdre a múltban. A kifogástalan alakja pedig egyáltalán nem árulkodott arról, hogy már átesett egy szülésen.

Harmincegy éves voltam, ő pedig huszonhét. Mivel arra neveltek, hogy átvegyem apám birodalmát, nem érdekeltek a bulik, ellentétben vele. Laura egy jómódú család lánya volt. A szülei igyekeztek mindent megadni neki és a bátyjának, amit csak akartak. Mindig szerette élni az életét, és egyáltalán nem volt felkészülve arra, hogy feleség és anya legyen.

Ennek ellenére én hallani sem akartam arról, hogy elvetesse az első gyermekünket. Elvettem feleségül, hogy egy igazi család lehessünk, és hittem abban, hogy a szülés után feltámad benne az anyai ösztön. Tévedtem.

Tudtam, hogy évek óta csal engem. Amikor felmerült bennem a gyanú, felbéreltem egy magánnyomozót, hogy kövesse. Amíg a kezembe nem kerültek a bizonyítékok, addig bíztam benne, hogy tévedek, de miután először megbizonyosodtam róla, hogy viszonya van valakivel, teljesen összetörtem.

Sokat gondolkodtam, mit tehetnék, de Gréti miatt végül megtanultam elnézni a feleségem játékai felett. Csak arról akartam megbizonyosodni, hogy a félrelépései nem kerülnek nyilvánosságra és ezzel nem ártanak a lányunknak.

A válás gondolata többször felmerült bennem, de konzultáltam egy ügyvéddel, aki felvilágosított, hogy Laurának minden esélye megvan arra, hogy elvegye tőlem Grétit. És én el sem tudtam volna képzelni, hogy kéthetente, pár órára láthassam csak a lányomat. Ismertem Laurát annyira, hogy tudjam, bosszúból szigorúan ragaszkodna ahhoz, hogy csak a megadott időpontban lehessek együtt Grétivel.

Bár nem volt jó anya, Laura biztosan elkövetett volna mindent Gréti felügyeleti jogáért, csak hogy kínozzon. És persze ennek a törésnek Grétit sem akartam kitenni. Inkább türelmesen igyekeztem kivárni, hogy elég idős legyen ahhoz, hogy a bíróság figyelembe vegye a gyermek döntését, és így a kislányom velem maradhasson.

Néha nagyon nehéz volt visszafognom magam, hogy ne tudassam Laurával, hogy mindent tudok. Legfőképpen akkor, mikor totálisan hülyének nézett engem ezzel kapcsolatban.

Egy fájdalmas sóhaj után otthagytam őt a hálószobában.

Míg Flóra és Zsófia kitakarították a nappalit, én leültem az étkezőben egy újsággal a kezemben, egy csésze kávét iszogatva. Nóra megkérdezte, hogy szeretném-e, ha a szakács korábban állna neki a reggeli elkészítésének, de jobban szerettem volna megvárni Grétit, hogy együtt ülhessünk asztalhoz.

Körülbelül nyolc óra volt, amikor a kicsi lányom belépett az étkezőbe a dadusával, Erikával.

Mosolyogva felálltam, amikor megláttam. Hosszú barna haja egy fonatban volt, és óceánkék szemei – amelyeket anyjától örökölt – még mindig fátyolosnak tűntek. Nem sokat örökölt tőlem. Nekem rövid sötétbarna hajam volt és barna szemem. Edzettem, igyekeztem karban tartani magam, így a kinézetem miatt a média álom pasinak titulált, de én másképp gondolkodtam magamról.

Miután a feleségem először megcsalt, úgy döntöttem, hogy DNS-tesztet csináltatok. Szégyelltem, hogy ilyet tettem, és senkinek sem mondtam el, de így legalább teljes mértékig nyugodt lehettem. Így egy szemernyi kételyem sem maradt afelől, hogy én vagyok Gréti biológiai apja.

– Apu! – kiáltotta boldogan, amikor meglátott, és a kitárt karjaimba rohant. Átkaroltam és puszit adtam az arcára, mielőtt felemeltem.

– Hiányoztam? – kérdeztem tőle, és ő hevesen bólogatott.

– Igen, Apu, nagyon hiányoztál! Hoztál nekem ajándékot? – kérdezte, amitől összeráncoltam a homlokomat.

– Én hiányoztam vagy az ajándék?

– Te jobban hiányoztál, Apu, de szeretném látni, hogy mit hoztál nekem – mondta.

Rámosolyogtam.

– Először reggelizzünk meg, jó? – Bár nem tűnt boldognak, bólintott. A szakács pillanatok alatt elkészült, és mi jóízűen ettük a finomabbnál finomabb falatokat, miközben Gréti beszámolt nekem arról, hogy mi történt vele az óvodában. Megemlítette egy csoporttársát, aki mesélt neki egy vadasparkról, ahol lovakat lehet látni és simogatni. Egy gyors utánanézés után megígértem, hogy ma elviszem oda.

Nagyszerűen éreztük magunkat együtt, és a vadaspark után elvittem ebédelni. Amikor azonban hazaértünk, Laura szúrós tekintete fogadott minket, közvetlenül azután, hogy beléptünk a lakásba.

– Erika, kérlek, kísérd el Grétit a szobájába, hogy átöltözzön – utasítottam a dadust, aki ezután kézenfogta és elvezette a riadt arcú kislányt az előszobából. Gyűlöltem így látni a lányomat. Akár milyen kicsi volt még, és bármennyire is próbáltam titkolni a feszültséget köztem és az anyja között, Gréti valahogy mindig megérezte, ha valami nem volt rendben. Miután elmentek, Laura keresztbe fonta a karját, és rámförmedt: – Hol a fenében voltatok?