A csütörtöki nyomozóklub

5.

5.A Tunbridge Wells-i Waitrose-nak van kávézója. Ian Ventham leparkol Range Roverjével az utolsó szabad mozgássérült-parkolóhelyen. Nem azért, mert mozgássérült, hanem mert ez esik legközelebb a bejárathoz.

Belépve kiszúrja Bogdant, aki az ablaknál ül. Ian négyezer fonttal tartozik neki. Egy ideje kerüli a fickót, hátha időközben kiutasítják Bogdant az országból, de egyelőre nincs szerencséje. Most viszont lenne egy meló a számára, úgyhogy a dolog végül mégiscsak jól alakult. Int a lengyelnek, és elindul a pult felé. Átfutja a krétával felírt kínálatot, szemével a kávét keresve.

– Az összes kávéjuk fair trade?

– Így van, csak fair trade kávénk van – feleli a pult mögött álló nő büszke mosollyal az arcán.

– Kár – mondja erre Ian. Nem akar tizenöt pennyvel többet fizetni azért, hogy segítsen egy vadidegen emberen egy olyan országban, ahova soha életében nem fog elutazni. – Egy csésze teát kérek. Mandulatejjel.

Nem Bogdan Ian legnagyobb gondja aznap. Ha mégis ki kell fizetnie, hát ez van. Ian leginkább attól tart, hogy Tony Curran kinyírja.

Ian a teával a kezében elindul az asztal felé, és közben végignéz a kávézóban ülőkön, hátha akadnak köztük hatvan év felettiek. Elmúltak hatvanévesek, és futja a pénzükből a Waitrose-ra? Ian arra gondol, elég, ha tíz évet ad nekik. Bárcsak hozott volna magával a prospektusból.

Tony Curran még várhat, Iannek most Bogdannal kell foglalkoznia. A jó hír, hogy Bogdan nem akarja kinyírni. Ian leül az asztalához.

– Mi ez az egész ezzel a két ronggyal, Bogdan? – szólal meg Ian.

Bogdan egy kétliteres Liltből iszik, amit becsempészett a kávézóba.

– Négyezerről van szó. Medence újracsempézésére elég olcsó. Erről volt fogalmad?

– Csak akkor olcsó, ha jó munkát végzel, Bogdan – jegyzi meg Ian. – A fuga elszíneződött. Nézd. Én korallfehéret kértem.

Ian előveszi a telefonját, kikeres egy fotót az új medencéjéről, és megmutatja Bogdannak.

– Nem, ez filter. Szedjük le róla filtert. – Bogdan megnyom egy gombot, mire a kép automatikusan kivilágosodik. – Tessék, korallfehér. Tudod te jól.

Ian bólint. Egy próbát azért megért. Az embernek néha be kell látnia, hogy jobb, ha kifizeti, amivel tartozik.

Ian egy borítékot húz elő a zsebéből.

– Na jó, Bogdan, ami jár, az jár. Nesze, itt van három rugó. Megfelel?

– Három rugó? Jó lesz – feleli Bogdan fáradtan.

– Igazából kétezer-nyolcszáz – nyújtja át a borítékot Ian –, de mi az a rongyos kétszáz font barátok között, nem igaz? Figyelj csak, kérdezni akarok tőled valamit.

– Hallgatlak – mondja Bogdan, és zsebre vágja a pénzt.

– Te értelmes fickónak tűnsz, Bogdan.

– Hát, folyékonyan beszélek lengyelül – feleli Bogdan flegmán.

– Bármit kértem eddig tőled, mindent elintéztél, méghozzá egész jól és egész olcsón – folytatja Ian.

– Kösz.

– Szóval gondoltam, megkérdezem, nincs-e kedved nagyobb fába vágni a fejszédet.

– Simán.

– Jóval nagyobb fába.

– Simán. A nagy is ugyanolyan, mint a kicsi. Csak több van belőle.

– Jó gyerek vagy te. – Ian felhörpinti a teáját. – Épp arra készülök, hogy kirúgom Tony Currant. Szükségem van valakire, aki átveszi a helyét. Mit szólnál hozzá?

Bogdan füttyent egyet.

– Túl nagy falat lenne neked? – kérdezi Ian.

Bogdan megrázza a fejét.

– Nem erről van szó, meg tudom csinálni. Csak szerintem ha kirúgod Tonyt, még a végén kinyír.

– Tudom – bólint Ian. – De ez legyen az én gondom. Holnaptól tied a meló.

– Már ha életben leszel.

Ideje indulnia. Ian kezet fog Bogdannal, és fejben már arra készül, hogyan közölje Tony Currannel a rossz hírt.

Lesz egy lakógyűlés Coopers Chase-ben, ahol végig kell hallgatnia, amit az öregek mondani akarnak neki. Udvariasan bólogat, nyakkendőt köt, és a keresztnevükön szólítja őket. Az emberek mindig benyalják az ilyesmit. Odarendelte Tonyt, hogy rögtön utána lapátra tudja tenni. A nyílt színen, szemtanúk jelenlétében.

Tíz százalék az esély arra, hogy Tony ott helyben kinyírja. Ami azt jelenti, hogy kilencven százalék a valószínűsége annak, hogy nem fogja, és tekintve, hogy mennyi pénzt fog keresni a dolgon, Iant nem zavarja ez az odds. Aki mer, az nyer.

Ian kilép a Waitrose kávézójából, sípoló hangot hall, és észrevesz egy elektromopedes nőt, aki dühödten mutogat egy bottal a Range Roverjére.

Szívem, én voltam itt előbb, gondolja Ian, és beszáll az autóba. Mi a fene ütött az emberekbe?

Ian egy motivációs hangoskönyvet hallgat vezetés közben, aminek az a címe, hogy Pusztíts vagy pusztulj – harctéri leckék igazgatósági tárgyalókban. Aki írta, az izraeli különleges erőknél szolgált, és a Tunbridge Wells-i Virgin Active egyik személyi edzője ajánlotta Ian figyelmébe. Ian nem tudja biztosan, hogy a személyi edző izraeli-e, de ránézésre arról a környékről való.

Miközben a déli nap sugarait kizárja a Range Rover illegálisan elsötétített ablaka, Iannek újra eszébe jut Tony Curran. Jó szolgálatot tettek egymásnak ők ketten az évek során. Ian lerobbant régi házakat vásárolt fel, Tony kibelezte őket, felszabdalta, bepattintotta a rámpákat meg a korlátokat, és már folytatta is a következővel. Virágzott a nyugdíjasotthon-biznisz, Ian vagyona egyre szebben gyarapodott. Párat megtartott, párat eladott, és még többet vásárolt.

Ian kivesz egy smoothie-t a Range Rover hűtőládájából. A hűtőláda nem az alapfelszereltség része. Egy favershami szerelő építette be neki, amikor a kesztyűtartó aranyozását csinálta. Ez Ian szokásos smoothie-ja. Pár szem málna, maroknyi spenót, izlandi joghurt (vagy finn, ha az áruházban kifogytak az izlandiból), spirulina alga, búzafű, acerola cseresznyepor, chlorella algapor, tengeri moszat, acaikivonat, zúzott kakaóbab, cink, céklaesszencia, chiamag, reszelt mangóhéj és gyömbér. Ian saját találmánya, amit úgy hív, hogy Csak semmi fakszni.

Az órájára pillant. Tíz perc, és Coopers Chase-be ér. Lenyomja a találkozót, aztán közli a hírt Tonyval. Reggel rákeresett a neten a szúrásálló mellényre, de nem volt elérhető az aznapi kiszállítás. Az sss Prime most tuti azt képzeli róla, hogy bűnöző.

Ian biztos benne, hogy minden rendben lesz. És az is pompás, hogy Bogdan kész Tony helyébe lépni. Nem lesz semmi fennakadás az építési munkálatokban. Ráadásul kevesebbe fog kerülni neki, ami az egész lényege.

Ian már az elején rájött, hogy a gazdagokat kell megcéloznia, ha komoly összegeket akar keresni az üzleten. A legrosszabb, ha az ügyfelek meghalnak. Ott az adminisztráció, az üresen álló szobákon se keres semmit, amíg új ügyfeleket nem talál, és ami a legrosszabb, még a családtagokkal is foglalkoznia kell. Viszont minél gazdagabb egy kliens, annál tovább él. És minél több pénze van, annál ritkábban látogatják a családtagjai, mivel többnyire Londonban, New Yorkban meg Santiagóban élnek. Úgyhogy Ian szintet lépett, az Őszi Napnyugta Idősek Otthona nevű cégét átalakította, és Otthonról otthonba – Önálló élet nevű vállalkozásával kevesebb, viszont nagyobb értékű ingatlanokra koncentrált. Tony Currannek a szeme se rebbent. Amihez Tony addig nem értett, abba gyorsan beletanult, és semmi se hozta zavarba, se a napozószoba, se az elektronikus kulcskártya, sem a közös barbecue. Igazán kár, hogy meg kell válnia tőle, de hát ez van.

Ian elhagyja az út jobb oldalán álló buszmegállót, és ráhajt a Coopers Chase főbejáratához vezető útra. Mint oly sokszor, ezúttal is egy házhoz szállító furgon halad előtte, és Ian beszorul mögé a hosszú felhajtón. Vánszorgás közben kibámul a tájra, és csak ingatja a fejét. Ennyi lámát! Hiába, jó pap is holtig tanul.

Miután leparkolt, gondoskodik róla, hogy a parkolási engedélye tökéletesen kivehető legyen a szélvédő bal felén, és jól látszódjon az engedély száma és lejárati ideje. Ian az évek során mindenféle hatósággal összetűzésbe került, és csak kettőnek sikerült igazán megszorongatnia: az Orosz Import Adóhatóságnak és a Coopers Chase-i Parkolási Bizottságnak. Ezzel együtt megérte a dolog. Bármennyi pénzt is keresett korábban, Coopers Chase-zel teljesen más ligába került. Ian és Tony is tisztában voltak ezzel. Mintha pénzeső zúdult volna rájuk. Nyilván ebből adódott a kettejük közti nézeteltérés.

Coopers Chase. Tizenkét holdnyi gyönyörű táj 400 lakás építésére szóló engedéllyel. Nem volt itt más, csak egy kiürített kolostor meg egy fickó birkái fent a dombtetőn. Egy régi haverja vásárolta meg a földet egy paptól pár évvel korábban, de egy félreértésből adódó kiadatási eljárás miatt hirtelen készpénzre lett szüksége. Ian osztott-szorzott, és arra jutott, hogy érdemes szintet lépnie. Csakhogy Tony is osztott meg szorzott, és arra jutott, hogy ő is szintet lép. Így történt, hogy Tony Curranné lett minden Coopers Chase-ben épített lakás huszonöt százaléka. Ian úgy érezte, kénytelen beleegyezni ebbe, mivel Tony mindig is lojális volt hozzá, és mert világossá tette, hogy eltöri Ian mindkét karját, ha nem hajlandó belemenni. Ian már látta, milyen az, amikor Tony eltöri valakinek a karját, így hát üzlettársak lettek.

De nem örökre. Tonynak tudnia kellett, hogy ez nem fog sokáig tartani. Arra bárki képes, hogy luxuslakásokat építsen, mert őszintén, mi más kell hozzá, mint hogy az ember félmeztelenre vetkőzik, hallgatja a Magic FM-et, kiássa az alapot vagy a kőművessel ordítozik. Könnyű meló. Viszont nem mindenkiben van annyi ambíció, hogy ellenőrizze azt, aki a luxuslakásokat építi. Most, hogy nemsokára kezdetét veszi az új építkezés, nem is lehetne jobb az időzítés arra, hogy Tony megtanulja, mennyit ér valójában.

Ian Ventham magabiztosnak érzi magát. Pusztíts vagy pusztulj!

Kiszáll a kocsiból, és ahogy hunyorogva belenéz egy kósza napsugárba, megérzi a szájában a céklaesszencia által hagyott utóízt, ami az egyik legfőbb oka annak, hogy eddig nem akarta kereskedelmi forgalomba hozni a Csak semmi faksznit. Elhagyhatná a céklaesszenciát, de létfontosságú a hasnyálmirigy egészséges működéséhez.

Felveszi a napszemüvegét. Munkára fel! Ian nem szándékozik aznap meghalni.