A polgármester nagyot nyelt, hogy méltósággal viselhesse az önérzetét ért újabb csapást. Doktor Dömötör ezt már nem láthatta, mert újra velem volt elfoglalva.
– Nos, akkor megírja? – kérdezte meglepően szelíden.
– Mit? – kérdeztem óvatosan, hátha valami csoda folytán doktor Dömötör elfelejti, mit is akar tőlem.
– Amit elmeséltem az előbb.
– Ó… – mondtam én erre, nem is tudom, minek.
– Polgármester! Vegye át a vezényletet! – mennydörögte doktor Dömötör úgy, hogy a megszólított belesápadt. – De ne körülményeskedjen, mert azt nem szeretem.
Ennek a várakozásnak azonban a polgármester akkor sem tudott volna megfelelni, ha nem doktor Dömötör, hanem maga a római pápa utasítja rá. A polgármester imádta a hosszú, cirkalmas, indázó, dallamos mondatokat, amelyeknek a bozótjából itt is, ott is r
