– És miért menjek hozzád feleségül? – kérdezte gyanakodva.
– Hogy megmentsed az életemet – mondtam, s úgy éreztem, hogy ezzel el is mondtam neki a legfontosabbat.
Lívia akkor kikapta a szőke Ilonka gyöngybetűkkel írott levelét a kezemből, s olyan mohón vetette bele magát a nektáros szavaktól dagadó szerelmi ömlengés tanulmányozásába, hogy ijedtemben behunytam a szememet. Majd belerokkantam a tudatba, hogy a sorsom immár Lívia kezébe van letéve. Amikor újra kinyitottam a szemem, Lívia még mindig olvasott. Nem tántorodott meg, nem kapkodott levegő után, nem szisszent föl Ilonka bárgyú jelzőin. Úgy olvasott, mintha újságot olvasna csupán. Aztán letette a levelet az asztalra, még csak össze sem gyűrte.
– Szép levél – mondta. – Tündéri. Különösen a vége.
– A végét már nem olvastam el – mond
