December elején téliesre fordult az idő, Szent Demjén lova viháncolt és nyerített, s ahogy az egyik napon leszálltam a villamosról a havas esőt kavaró vad szélbe, földbe gyökerezett a lábam. A bank és a nyomda között doktor Dömötör kelt át az úttesten. A természeti elemek tombolásával dacolva, kissé apró, de annál határozottabb léptekkel, testet öltött rögeszmeként haladt kérlelhetetlenül az egyetem épületeinek irányába, mintha mágnes húzná arrafelé, a tudomány irdatlan mágnese. A rohadt életbe, gondoltam. A legközelebbi nyilvános fülkéből felhívtam Tildát, hogy haladéktalanul értesítse diákjaimat, a mai előadás elmarad. Doktor Dömötör érdeklődésére pedig találjon ki valami hatásos hazugságot, amely elveszi ennek a makacs öregembernek a kedvét attól, hogy tovább üldözzön.
– Na de mit? – k
