– Az Apolló azért ugat, mert egy elkényeztetett, rohadt dög – mondtam, s mindjárt nagy csönd lett. Doktor Dömötör mocorogni kezdett a széken, mint aki végre szedni készül a sátorfáját.
– Csak nem akar máris menni, doktor Dömötör? – kérdezte Lívia, s álnoksága szíven ütött. Árulása azonban ezzel még nem ért véget. – Aludhat is nálunk.
– Nem, nem, dehogyis – szerénykedett doktor Dömötör. – Minden holmim a szállodában maradt.
– Hát majd reggel elmegy értük – mondta Lívia. – Én mindjárt összeütök egy kis vacsorát.
– Köszönöm, de nem lehet. A pizsamám is a szállodában van.
Lívia számára ez sem lett volna akadály.
– Majd találunk magának valami megfelelő pizsamát – mondta.
Nagy rémületemre doktor Dömötör mintha megingott volna eddigi szilárd elhatározásában, s már láttam is, amint az én p
