Toszkán örökös

Amikor a Toszkána vérének gondolata megfogalmazódott bennem, nem gondoltam volna, hogy egy többrészes családtörténet bontakozik ki a sorok között. Kívánom, kedves olvasóm, hogy ez a történet neked legalább annyit tanítson majd, mint nekem. Köszönöm, Daniele és Giorgio! A kutatómunkám során, amely csak pár hónapnak indult, de évekre nyúlt, sokat tanultam nemcsak az olasz borokról, de a magyarokról is. Éppen ezért megkerestem az olaszok Chiantijához leginkább hasonlító magyar bort, az egri bikavérünket. A párhuzamuk nem csak abban rejlik, hogy mindkettő egy cuvée, és még csak nem is abban, hogy mindkettőre a mély, bíborvörös szín, a markáns ízvilág jellemző. Ennél jóval többet fedeztem fel a hosszú lecsengésű nedűk kortyolása során. Ott van mindkettőben az a lélekemelő plusz, amelynek köszönhetően világhírűek lettek. Legyünk büszkék hazánk kincseire! A történet megírása során megtanultam, hogy nem kell határokon át keresnem a nekem való italt, az a hazám földjén is megterem. Különösen hálás vagyok az Istvándy és a Koronczai pincészeteknek, akik nem csupán a boraikkal nyűgöztek le, hanem a sok értékes mondanivalóval is, amelyből az írás során táplálkozhattam. Záró gondolatként megosztom veletek Márai Sándor szavait: A bor barátja volt a magyarnak, mint a fegyver és a paripa, elkísérte az élet harcaiban, mint egykor a csatlósok a vitézt, a bor segített elviselni az élet reménytelenségét és értelmetlenségét, a magyar bor megőrzött valamit a vérrel, verejtékkel, ősi munkával, harcokkal és kétségbeeséssel megmunkált magyar föld illatából és a napfény édességéből, amint elhinti az őszi nap aranyfátylát Tokaj vagy Badacsony töppedt szőlőfürtökkel dúsan megtömött, aszúillatú lankáin. A borban élt a feledkezés és a biztatás szelleme. Salute! A magyar bortermelők nevében is köszönöm, ha magyar bort fogyasztasz.