– Én ötvenkilenc… negyvenkilenc decemberében érkeztem haza.
– Nem negyvenhétben?
– Negyvenhétben. Negyvenhét decemberében. De a magyar hadifoglyok hazaküldése csak negyvennyolc késő tavaszán kezdődött. Szóval előbb érkeztem haza. Egy betegszállítmánnyal. Abba engem beraktak, mert hát beteg voltam, nem tudtam járni.
– Hogyhogy nem tudtál?
– Csak bottal.
– Örültél, mi?
– Nagyon. El is ittam a zsebpénzt a vonaton.
– Milyen zsebpénzt?
– Kaptunk Debrecenben húsz forintot, az nagyon sok pénz volt. Én pedig hát felültem a vonatra, beültem az étkezőkocsiba, és azt a húsz forintot azt elittam.
– Tudták, hogy jössz?
– Táviratoztam.
– Vártak?
– Vártak. Apám, anyám, rokonok. Én meg, ugye… Anyám nem csodálkozott. De apám nagyon zokon vette, hogy holtrészegen jön meg a fia négy év után… Ott
