Emlékszem erre a képre. Vagy legalábbis egy ilyenre. Titokkeresőben bukkantam rá egyszer úgy tíz-tizenkét évesen, valami megsárgult borítékból esett ki véletlenül. A zsigeri érzésre emlékszem, hogy mennyire más, furcsán, szinte vadul idegen emberek ezek. Pedig a kakukkfióka, az ünnepélyes csoportból mogorván kibámuló, nyúlánk szőke gyerek mellett a fiatal nagypapát és Márta nénit is felismerni véltem. Kis kövér, sötét gömböc, amilyen a lánya, Jutka, vagyis Dunnyuska lesz majd. Az unokatestvéretek, mondták nekünk, csak hát nehéz volt komolyan venni ezt. Játsszatok, mondták, ha látogatóba mentünk hozzájuk, és ránk csukták az ajtót. De a Dunnyuska gyerekszobája falán a Rátonyi Róbert dedikált képe lógott, mert szerelmes volt belé a Dunnyuska. Én meg nem értettem, hogyan lehet egy pirospozsgás
