Az Elbeszélő találkozott azonban ennél összekuszáltabb problémákkal is. Családi körben a kommunistákat és a rendszert utálni illett, az utcán, az iskolában vagy idegenek előtt azonban szeretni kellett, így ami az egyik pillanatban szabad volt, az a másikban tilos. Ez az ellentmondás más tiltások értelmét is megkérdőjelezte. A végén az Elbeszélő nem tudta eldönteni, hogy akkor hazudik-e, amikor szidja a kommunistákat, vagy akkor, amikor dicséri őket. Hazudni tehát nem szabad, gondolta, de kell, őszintének lenni viszont kell, de nem szabad. Persze tudta ő jól, hogy a kommunistáktól mindenki fél, még maguk a kommunisták is, mert ők az urak, mert fegyverük van, mert akármikor börtönbe csukhatják az apukát meg az anyukát, mert ők azok, akik azt hiszik, hogy mindent szabad.
Az Elbeszélő negyven
