Az ügynök, fittyet hányva a tűző napsütésnek, széles karimájú fekete kalapot viselt, s úgy festett alatta, mint egy bíboros. Nehézkesen kászálódott le a traktor utánfutójáról, arca borostás volt, a szeme véreres a kialvatlanságtól. Egyik kezében vászonkoffert cipelt, a másikban hegedűtokot. Csodabogár külseje azonban legföljebb az avatatlanokat téveszthette volna meg. Férfias mozdulattal, nagyon határozottan rázta meg a kastély kapujának kőfalára rögzített harang fogantyúját. Nepomuk személyesen ment ki elé, és engedte be az udvarra. Az ügynök megemelte a kalapját, és bemutatkozott.
– Wagner vagyok – mondta. – Richard Wagner. Ez a mostani nevem.
– Isten hozta!
Az ügynök szája fanyar mosolyra húzódott, ajka mögül elővillant a műfogsora.
– Az nem biztos. Lehet, hogy az ördög.
Még az udv
