Te vagy nekem a veszély

Második fejezet

Második fejezetBLYTHE

A nap fénye átszűrődött a függönyökön, és korábban felébresztett, mint ahogy terveztem. Kezembe fogtam a párnámat és hangosan felnyögve eltakartam vele az arcomat. Hajnali három után volt már, amikor a fentről jövő zaj végre elnémult, és sikerült elaludnom. Egész éjjel vártam, hogy végre kijöjjön a rendőrség, és véget vessen a bulinak. Mert csak akadt más ember is ebben a lakóépületben, aki aludni próbált.

De a rendőrök végül nem jöttek. És a zene tovább harsogott, és a mennyezetemen hallatszó kopogás egyre elviselhetetlenebbé vált. Reméltem, hogy jól érzik magukat, és megünneplik, amit kell, de soha többé nem jönnek vissza. Maradt még egy hetem az iskolakezdésig. Ami annyit jelentett, hogy egy hét alatt el kellett mindent intéznem, hogy berendezkedjek a lakásomba.

Még a kimerültség sem tudta letörölni az arcomon szétterülő mosolyt. Úgy terveztem, hogy bugyiban és egy topban kelek fel, és készítek magamnak reggelit. Aztán leülök a kanapémra, és egy kicsit bámulok ki a fejemből, miközben nem aggódom semmi miatt. Szabad voltam. Végre egyedül lehettem, és senki nem volt körülöttem, aki kritizált volna.

Lerúgtam a takarómat, kikeltem az ágyból, aztán magam elé pillantottam. Reggelente általában az első dolgom volt a beágyazás vagy valamilyen büntetés elszenvedése. Most pedig abban sem voltam biztos, hogy be fogok-e valaha még egyszer ágyazni az életben. Sietős léptekkel a konyhába mentem, hogy csináljak magamnak egy kávét meg egy pirítóst.

Aztán úgy terveztem, hogy készítek egy listát, hogy mire lesz szükségem az iskolához meg a lakásban. Habár a lakást részben bútorozottan vette bérbe nekem Williams tiszteletes, hiányzott belőle sok minden, nem volt például függöny az ablakon vagy konzervnyitó. A zuhany előtti függöny is egy sima fehér nejlon volt. Én valami színesebbre vágytam, mivel a falakat nem engedték átfesteni, így máshogy kellett színeket becsempésznem. Talán majd veszek néhány színes díszpárnát meg képeket a falra. Mivel nem tudtam sok pénzből gazdálkodni, át kellett gondolnom, mi a fontos.

A munkahelyemen is csak egy hét múlva kezdtem, tehát az első fizetésre még két hetet kellett várnom, ahogyan jó néhány más dologra is. De volt, ami nem várhatott.

Ruhák. Szükségem volt néhány új cuccra a turkálóból vett agyonmosott darabok mellé, amim volt. Muszáj volt vennem néhány alapdarabot, amiben átvészelhetem az elkövetkező néhány hónapot az iskolában. Nem járhatok dolgozni azokban, amim most van. Tudom, hogy a ruháktól nem változik meg a kinézetem, de legalább segítenek a jobb megjelenésben. Úgy döntöttem, egyelőre megtartom azokat a díszpárnákat, amiket a kanapéhoz adtak. A fali képek is várhatnak.

Több mint egy órámba telt, amíg találtam két bermudát meg egy farmerszoknyát, ami térd alá ért. Soha nem viseltem még olyan ruhát, ami felfedte a lábaimat. Egyszerre volt félelmetes, de izgalmas is. Még annál is izgalmasabb, hogy nem kell beágyaznom. Aztán vettem egy farmert, ami végre pontosan az én méretem volt. Mintha egyenesen rám szabták volna. Miután végeztem az alsókkal, elindultam felsőket keresni. Vettem négy blúzt meg két pamuttopot. Végül kiválasztottam egy pár sportcipőt, amit a munkába és az iskolába is hordhattam. Ezenkívül egyelőre nem volt másra szükségem, de egy csinos pink, magas sarkú cipő mégis folyamatosan magára vonta a figyelmemet. Soha életemben nem volt magas sarkú cipőm, vagy olyan cipőm, ami csinosnak számított. A pink cipő nem volt annyira elegáns, ezért fel tudtam venni a farmerszoknyához és a két blúzhoz is passzolt. Még a sorthoz is felvehettem. Láttam már lányokat így öltözni.

Többször is elmentem a pink cipő mellett, aztán végül kezembe vettem egy dobozt a saját méretemben, és gyorsan elindultam a kasszához, mielőtt még meggondolnám magam. Úgy döntöttem, hogy itt másképp fogok élni. Ez a magas sarkú szimbolizálja majd az új életemet.

Nem volt könnyű felcipelni a bevásárlószatyrokat a lakásomba. Igaz, hogy a földszinten laktam, de odáig is lépcsőn kellett felmenni. Az épületben nem volt lift, mivel csak két emeletből állt. Ötször kellett fordulnom oda-vissza, amíg mindent felcipeltem a lakásba. De odafent újra fellelkesedtem, és alig vártam, hogy mindent kipakoljak és eltegyek.

Amikor megfordultam, hogy bezárjam a lakásajtót, a tekintetem megakadt azon az élénkkék szempáron, amit tegnap is láttam. Megint ott állt a srác, az ajtónak támaszkodott, két kezét keresztbe fonta mellkasán, és vigyorgott.

– Úgy látom, valaki nagy bevásárlást tartott kora reggel – jegyezte meg azon a fátyolos hangon, amitől furcsa érzések kavarogtak a testemben.

Bólintottam, és féltem, hogy valami butaságot fogok mondani, ha megint válaszolni próbálok. Hirtelen az jutott eszembe, bárcsak valamelyik új ruhám lenne rajtam. Ami teljesen bugyuta ötlet volt, mert miért kéne jól kinéznem egy idegen előtt?

– Csütörtök, péntek és szombat esténként a Live Bayben koncertezünk a zenekarommal. Egyik nap eljöhetnél megnézni minket. Meghívlak egy italra a szünetben – mondta, miközben az arcán továbbra is szórakozott mosoly ült.

Most vajon ugrat engem?

Muszáj volt válaszolnom. Ha megint csak bólogatok, az nem elég udvarias. – Oké. Majd egyik este elmegyek… talán – feleltem. Nem voltam biztos benne, hogy valaha is elmegyek a Live Baybe, akárhol legyen is, de ezt most lehetetlen volt elmagyarázni neki.

– Akkor majd kereslek. – A srác kihúzta magát. – De még a nevedet se tudom.

A nevem. Tudni akarja a nevemet. Erre könnyen válaszolhattam: – Blythe? – feleltem, miközben azon tűnődtem, miért kérdő és nem kijelentő módban beszélek.

A fiú kacsintott egyet. – Illik hozzád – jegyezte meg, aztán egyetlen szó nélkül elment. Ő nem mutatkozott be, de emlékeztem rá, hogyan szólt utána tegnap a barátja. Krit. Nem egy megszokott név. Vajon minek a rövidítése? – tűnődtem. Odaléptem az ajtómhoz, bezártam, és próbáltam mélyen eltemetni az elmémben, hogy milyen szexisnek tűnt Krit feketével kihúzott szeme.

KRIT

– Kéne valami más ezen a pocsék sörön kívül – dörmögte panaszosan Legend, a zenekar billentyűse, miközben belesüppedt egy puha karosszékbe, ami Green bútora volt.

Előrehajoltam, és puszit nyomtam a lány fülére, aki éppen az ölemben ült, aztán hátradőltem a kanapén. – Nem töltenél Legendnek egy whiskyt jéggel, drágám. – A kérés nem is kérdés volt, és ezt a lány is értette. Britt egyike volt azoknak, akikkel időnként együtt lógtam. A legtöbb lánnyal csak egyszer voltam együtt, de akadt néhány olyan, akikkel többször is találkoztam, mert nem kellett elköteleződnöm feléjük. Mivel Britt kedves volt és rugalmas, ő is egyike volt azoknak, akikkel néhány hetente együtt lógtam, amikor úgy hozta a kedvem. Az is előfordult, hogy gyakrabban találkoztunk. Ahogy az élet hozta.

Legend éppen tévét nézett, de nem lehetett hallani, mert olyan hangos volt a zene és a beszélgetés. Több mint harmincan voltak a lakásban. Közülük sokan épp egy focimeccset néztek a tévén. Kora este volt még. Nem terveztem nagy bulit ma estére, de a srácok megjelentek, Greennek pedig végre nem kellett tanulnia. Úgyhogy spontán alakult egy buli.

Britt odaballagott Legendhez, és előrehajolva átnyújtotta neki az italt, miközben gondoskodott róla, hogy jól lássam a fenekét. Alig takarta el a szoknya, amit viselt. Ittam egy kortyot a sörömből, aztán tekintetem továbbhaladt Green felé, aki az ajtóban állva beszélgetett valakivel.

Az emberek általában egyből bejöttek, de az a valaki nem akart bejönni. Csak Greennel beszélgetett. Ahogy Green hátralépett, és invitálóan meglengette egyik kezét, megláttam, ki az. Blythe volt. A lány tekintetével idegesen végigpásztázta a helyiséget, de nem lépett be az ajtón. Úgy tűnt, hogy engem sem vett észre. Aztán Green előrenyújtotta a kezét, és beljebb húzta a szobába.

Először Green bugyuta vigyorgását láttam, majd a szemem újra Blythe-ra siklott. Ejha, úgy tűnik, ma este nem a múltkori bő pólóját vette fel. Azokat a lágy idomokat, amiket eddig a sok szörnyű ruha alatt rejtegetett, most ország-világ elé kitette. Fekete sortot viselt, ami mennyeien gyönyörű lábakat fedett fel, és mindezt csak tetézte az az ujjatlan top, ami alatt formás mellei rejtőztek. És az egészet összefogta a szemüveg, ami azon a cuki fitos orrán csücsült. Korábban nem volt rajta a szemüveg, de most nagyon szexisnek tűnt benne.

Akkor jöttem rá, hogy Green felém vezeti a lányt. Britt körém fonta egyik karját, visszazuhant az ölembe, aztán elkezdte puszilgatni a nyakamat.

– Pajtás, ide tudnál jönni egy percre, hogy megnézz valamit? – kérdezte Green, de a hangjában enyhe feszültség csengett. Blythe szeme elkerekedett, ahogy meglátta Brittet. A francba, milyen ártatlanul csillog a szeme, mint valami figyelmeztető tábla. Nem mintha erre lett volna szükségem. Tudtam, hogy ez a lány nem az én stílusom. De akkor is nagyon nagy volt a csábítás. Szerettem volna megérinteni és kibontani azt a kócos kis lófarkat, amibe a haját felkötötte.

Letoltam Brittet az ölemből, és felálltam. Blythe tekintete Britt­ről rám siklott, aztán újra vissza, a földre. Észrevettem, hogy Green keze még mindig a karját fogja, mintha csak el akarná rántani valami elől, ha úgy hozza a sors. Ez nem tetszett. Nem tudom biztosan, mi volt az oka, de mégsem tetszett. A lány meg hagyta, hogy Green keze rajta maradjon.

– Úgy döntöttél, hogy benézel a buliba, kislány? – kérdeztem, és tovább vigyorogtam, nehogy elijesszem, pedig Greenre legszívesebben vicsorogtam volna. Mekkora kanos állat ez a Green. Pedig Blythe nem is illik hozzá.

– Nem, nem ezért van itt. Meg tudnánk ezt beszélni odakint, mert nagyon nagy itt a hangzavar? – kérdezte Green sokatmondó képpel. De mégis, mi a franc folyik itt?

Blythe vágyakozó tekintettel fordult az ajtó felé, mintha semmire nem vágyna jobban, mint kimenni innen.

– Persze – válaszoltam, miközben Blythe hirtelen megfordult, és elindult kifelé.

Green vállat vont, és utánament.

Hátrapillantottam Brittre, aki élénken figyelte a jelenetet. Intettem neki, hogy mindjárt visszajövök, aztán én is az ajtó felé indultam.

Green már ott állt, és megkérdezte Blythe nevét, aki olyan szégyenlős mosollyal nézett rá, amilyet még nekem se mutatott. De most mi a fene ez? Nem Green a szívtipró, hanem én.

– Valami probléma van? – tudakoltam, miután kiléptem hozzájuk a folyosóra. Blythe azonnal érezte a hangomban bujkáló bosszúságot. A tekintete elkerekedett, aztán idegesen tördelni kezdte maga előtt a kezeit.

– Krit, ő itt az új szomszédunk, Blythe. Pont alattunk lakik – magyarázta Green olyan hangon, amivel nyilvánvalóan próbálta ellensúlyozni az én faragatlanságomat.

– Igen, már találkoztunk – feleltem, majd a lányra siklott a tekintetem.

Blythe erre mélyen elpirult. De miért? Semmi olyat nem mondtam, amivel zavarba hozhatnám.

– Ja, oké. Az a helyzet, hogy kicsit soknak találja a zajt. Már két napja folyamatosan bulizunk, és Blythe emiatt nem tud aludni.

Tehát panaszkodni jött ide. Hát ez érdekes. Mert itt még soha senki nem panaszkodott. Ez a lakóépület mindig is bulikra volt berendezkedve. Ő talán nem tudta ezt, amikor ide költözött?

Az arcát tanulmányoztam, miközben alsó ajkát harapdálva állt előttem, készen állva rá, hogy kifakadjon. Azt gondolta, fel fog bosszantani. Pedig szinte holtbiztos voltam benne, hogy egy olyan lány, mint ő, soha nem lenne képes felbosszantani. Csak úgy sugárzott belőle az, hogy „védjen meg valaki”. Ehhez még hozzáadjuk a lélegzetelállítóan szép arcot, és máris együtt van minden, amivel még engem is le tud venni a lábamról.

Közelebb léptem hozzá, és Green ettől kénytelen volt kicsit eltávolodni. Előrenyújtottam a kezem, és szorosan a kezembe fogtam az egyik kezét, aztán ujjammal végigsimítottam a tenyerét.

– Mi lenne, ha inkább bejönnél egy kis időre? Ismerd meg a szomszédokat, aztán amikor úgy érzed elég, azt hiszem, tudok adni valamit, ami segít a zaj kiiktatásában – szólaltam meg, miközben egyenesen a szemébe néztem.

– Hát, én nem nagyon szeretem a tömeget – magyarázta bocsánatkérő hangon.

A kezénél fogva egészen közel húztam magamhoz. – Nem foglak egyedül hagyni, és én baromira jól tudok bánni a tömeggel – feleltem rákacsintva, csak hogy megértse, viccelek.

– Ne akard, hogy… – próbált vitatkozni Green, de közbevágtam.

– Semmi közöd ehhez. Tűnj el! – figyelmeztettem, aztán kezemet Blythe derekára tettem, és elkezdtem tolni az ajtó felé.