A konyha falán lógó, régimódi óra olyan hangosan ketyegett, mintha metronóm lett volna, ma azonban duettet játszott a távolban mennydörgő égbolttal. Előző este szinte bibliai mennyiségű eső esett, és úgy tűnt, az Edna nevű vihar még nem akar elvonulni. A fojtogatóan párás levegő ellenére lehúztam a feltolható ablakot. Bárki, aki esetleg azt gondolta, hogyha aranyos nevet ad a viharoknak, azzal emberségesebbé teheti őket, hatalmasat tévedett. Edna szeszélyesen elöntötte az utakat, áttörte a folyópartokat, és még mindig nem végzett.
Elütöttem az időt azzal, hogy összeszedtem a törött tányérokat, csináltam két csésze kávét, de egyiket sem ittam meg. Ezenkívül fel-alá járkáltam a pepitaköves konyhában, mint egy ketrecbe zárt állat, majd nyugtalan lábam végül kivitt a folyosóra, onnan pedig eg
