Kilencedik fejezetRoyallieu
1905
Hátravetettem a hajamat, nevettem, ahogy Flost bevágtázott a kastély udvarára épp Boy előtt.
– Most már tényleg kell találnom egy lovaglótársat, aki lépést tud tartani velem – szóltam hátra neki.
Mosolygott, ahogy leszállt a nyeregből, és a kantárt egy istállófiúnak dobta.
– Majdnem lerepültél a sövénynél, Coco. – Odajött a lovamhoz, és lesegített. – Hagytam, hogy nyerj, te pimasz kislány. De már látom, hogy én biztattalak erre a vakmerőségre. Legközelebb a karámban maradunk.
– Edzés? Igen, attól aztán kellemesen fogom érezni magam.
– Komolyan mondom. – Megfogta a karomat, és bevezetett a kastélyba. – Nem akarlak elveszíteni. – A szívemet melegség járta át a szavait hallva.
A csillogó diófa padlójú hallban, szemben velünk egy széles márvány lépcsőso
