Hyperion bukása (felújított változat)

NÉGY-1

A monoton katonai eligazítás a délelőttbe nyúlt. Gyanítom, ezek a megbeszélések évszázadok óta mindig ugyanolyanok: háttérzajként csobogó, egyhangú, pattogós beszámolók, a túlzásba vitt kávézás állott utóíze, a levegőben gomolygó dohányfüst, papírok tömkelege és az implanthozzáférés miatt az agykéregre rárakódó hányinger. Arra gyanakszom, kisfiú koromban még egyszerűbben ment az ilyesmi; Wellington maga köré gyűjtötte az embereit, akiket szenvedélytől mentesen és helytállóan „a Föld söpredékének” nevezett, nem mondott nekik semmit, és a halálba küldte őket.

Figyelmemet ismét a társaság felé irányítottam. Egy nagy teremben voltunk, szürke falait fehér lámpák tagolták, szőnyege szürke, ezüstmetál, patkó alakú asztalán fekete tárcsák és egy-két kósza vizeskancsó. Meina Gladstone vezérigazgató az asztal félkörének közepén ült, közelében rangidős szenátorokkal és miniszterekkel, míg a katonatisztek és a másodrangúbb döntéshozók távolabb helyezkedtek el a kanyarulatban. Mögöttük – nem az asztalnál – foglalt helyet a tanácsadók kötelező sereglete, az ezredesi rang alatti HAD-tisztek, még hátrébb pedig – kevésbé kényelmesnek tűnő székeken – a tanácsadók tanácsadói.

Nekem nem jutott szék. Egy csapat másik, szemlátomást céltalan meghívottal egyetemben egy padon ültem a terem hátsó sarkában, húsz méterre a vezérigazgatótól, és még messzebb az eligazító tiszttől, egy fiatal, pálcával mutogató ezredestől, akinek hangjában nyomát sem lehetett hallani bizonytalanságnak. Az ezredes háta mögött a képlenysablon arany-szürke tömbje tömörlött, előtte pedig az a fajta, kissé megemelt összgömb, ami minden holoárokban megtalálható. A képleny időnként elsötétedett és életre kelt; máskor meg komplex holoképek homályosították el a levegőt. E diagramok miniatűr változatai villogtak az összes tárcsaképernyőn, és lebegtek egyes komlogok felett.

Ültem a padon, figyeltem Gladstone-t, és időről időre leskicceltem egy rajzot.

Aznap reggel, amikor felkeltem a Kormányzati Palota vendégszobájában – a Tau Ceti fényes napsugarai átszűrődtek a barackszínű függönyökön, amelyek automatikusan széthúzódtak a 6:30-as ébresztőmkor –, volt egy másodperc, amíg nem találtam a helyem, mert még mindig Lenar Hoytot üldöztem, és a Shrike-tól meg Het Masteentól tartottam. Aztán, mintha egy ismeretlen hatalom valóra váltotta volna kívánságomat, és hagyott volna a saját álmaimat álmodni, egy percig még zavarosabbá vált minden, én pedig levegő után kapkodva felültem, rémülten forgatva a fejem, arra számítva, hogy a citromsárga szőnyeg és a barackszínű fény elillan, bebizonyosodik róla, hogy csak lázálom, és nem marad más, csupán a fájdalom, a váladék és a borzalmas vérzések, vér az ágyneműn, mialatt a fényben úszó szoba szertefoszlik, és bekúsznak a helyébe a Piazza di Spagnán lévő sötét lakás árnyai, mind e fölött pedig ott lebeg Joseph Severn együttérző arca, ahogy fölébe hajol, fölébe hajol, és várja, csak várja, hogy meghaljak.

Kétszer letusoltam, először vízzel, aztán szonikus zuhannyal, felvettem egy új szürke öltönyt, amit kikészítettek nekem a frissen bevetett ágyra, mire kiléptem a fürdőszobából, és elindultam a keleti udvar keresésére, ahol – mint azt az új ruháim mellett hagyott udvariassági pecsétből megtudtam – a Kormányzati Palota vendégeinek szolgálták fel a reggelit.

A narancslét frissen facsarták. A szalonna igazi volt, és ropogós. Az újságból kiderült, hogy Gladstone vezérigazgató a Mindenségen és a médián keresztül szabványidő szerint 10:30-kor beszédet intéz a Hálóhoz. Az oldalakat ellepték a háborús hírek. Az armadáról készített síkfényképek színesen pompáztak. Morpurgo tábornok zordan bámult a harmadik oldalról; az újság „a második Height-felkelés hősének” nevezte. Diana Philomel vetett rám egy pillantást az egyik közeli asztaltól, ahol Neander-völgyi férjével étkezett. Ezen a reggelen elegánsabban öltözött: egy sötétkék és jóval kevésbé kivágott ruha volt rajta, de egy oldalsó kivágás azért sejtetni engedte az előző esti magánszámot. Rajtam tartotta a szemét, miközben felemelt egy szalonnacsíkot lakkozott körmeivel, és apró harapást ejtett rajta. Hermund Philomel dörmögve fejezte ki egyetértését egy cikket olvasva a gazdasági rovatnál kihajtott lapban.

– A Számkivetett-vándorboly… közismertebb nevén raj… jeleit kicsivel több, mint három szabványévvel ezelőtt fogták a Camn-rendszerben a Hawking okozta tértorzulást észlelő műszerek – magyarázta a fiatal eligazító tiszt. – A felfedezést követően a HAD 42-es hadműveleti egysége, amit eredetileg a Hyperion-rendszer evakuálására szerveztek, azonnal C-plusz készenléti szintre ugrott a Parvatiról azzal a titkos utasítással, hogy teremtse meg a távolás lehetőségét a Hyperiontól egykapunyi távolságra. Ezzel egy időben a 87.2-es hadműveleti egységet útnak indították a Camn III. körüli Szolkov-Tikata Állomáspontról azzal a paranccsal, hogy a Hyperion-rendszerben egyesüljön az evakuációs csapatokkal, majd keressék meg a Számkivetett-bolyt, lépjenek támadásba, és semmisítsék meg a katonai alkotórészeket… – Az armada képei jelentek meg a képlenysablonon és a fiatal ezredes előtt. Intett a pálcájával, mire rubinvörös fénycsík húzódott végig a nagyobbik holón, megvilágítandó a kötelék három KVP-hajójának egyikét. – A 87.2-es hadműveleti egység a HS Hebridák fedélzetén tartózkodó Nashita admirális parancsnoksága alatt…

– Igen, igen – dörmögte Morpurgo tábornok –, ezt már mind tudjuk, Yani. Térjünk a lényegre!

A fiatal ezredes mosolyt tettetett, szinte észre sem vehetően biccentett a tábornok és Gladstone vezérigazgató felé, és folytatta, bár a hangja egy hajszálnyival kevésbé volt már magabiztos.

– A 42-es HE-ről az elmúlt hetvenkét szabványidő szerinti órában érkezett kódolt fénysürgönyök ádáz harcokról tesznek jelentést az evakuációs különítmény felderítő előőrsei és a Számkivetett-vándorboly előretolt…

– Vagyis a raj – szakította félbe Leigh Hunt.

– Igen – hagyta rá Yani. A képleny felé fordult, és ötméternyi fagyott üveg gyúlt életre. A kijelző az én szememben misztikus szimbólumok, színes vektorok, forráskódok és HAD-betűszavak összefüggéstelen katyvasza volt, amely értelmetlen zagyvaságot eredményezett. Lehet, hogy a szobában lévő fejesek és rangidős politikusok sem értettek belőle egy büdös kukkot sem, de ha így volt is, mindenki leplezte. Új rajzba kezdtem Gladstone-ról, a háttérben Morpurgo buldogprofiljával.

– Bár az első jelentések nagyságrendileg négyezer hajtómű Hawking-sodráról szóltak, a becslés csalóka – folytatta a Yani nevű ezredes. Eltűnődtem, vajon a vezeték- vagy a keresztneve-e. – Mint azt önök is tudják, a Számkivetett… öhm… rajok felső határa akár a tízezer önálló hajtóműegységet is elérheti, ám ezek túlnyomó többsége kis méretű, és vagy nincsenek felfegyverezve, vagy katonai jelentőségük elhanyagolható. A mikrohullámok, fénysürgönyök és egyéb kibocsátott jelek azonosítóinak kielemzése arra enged következtetni…

– Már megbocsásson – szólt közbe Meina Gladstone, akinek törődött hangja szöges ellentétben állt az eligazító tiszt szirupos ömlengésével –, de meg tudná mondani, hány Számkivetett-hajó bír katonai jelentőséggel?

– Hát… – Az ezredes a feletteseire sandított.

Morpurgo tábornok megköszörülte a torkát.

– Úgy véljük, hat… maximum hétszáz – válaszolta. – Aggodalomra semmi ok.

Gladstone vezérigazgató felvonta a szemöldökét.

– És a mi harcképes alakulataink mérete?

Morpurgo pihenjt intett a fiatal ezredesnek. Ő válaszolt.

– A 42-es hadműveleti egység nagyjából hatvan hajót számlál, vezérigazgató asszony. A 87.2-es…

– A 42-es hadműveleti egység az evakuációs különítmény? – vágott közbe Gladstone.

Morpurgo tábornok biccentett, és a mosolyában mintha árnyalatnyi leereszkedés bujkált volna.

– Igen, asszonyom. A 87.2-es hadműveleti egység, a támadó alakulatunk, amely körülbelül egy órával ezelőtt lépett át a rendszerbe…

– Elegendő lesz hatvan hajó hat- vagy hétszázzal szemben? – kérdezte Gladstone.

Morpurgo úgy lesett az egyik katonatársára, mintha türelemre intené.

– Igen – felelte –, több mint elegendő. Meg kell értenie, vezérigazgató asszony, hogy hatszáz Hawking-hajtómű soknak tűnhet ugyan, de nem kell aggódni miattuk, hogyha csak magánhajókat, felderítőket vagy egy olyan ötfős, dárdának hívott kicsike csatahajót hajtanak. A 42-es hadműveleti egység csaknem két tucat zászlóshajóból állt, köztük az Olümposz Árnyéka és a Neptunusz Állomás anyahajókkal. Ezek fejenként száznál is több vadászgépet vagy torpedót tudnak indítani. – Morpurgo a zsebében kotorászott, előhúzott egy szivar nagyságú rekombinálatlan dohányrudat, majd a jelek szerint eszébe jutott, hogy Gladstone helyteleníti a dohányzást, és visszadugta a kabátjába. Elfintorodott. – Amikor a 87.2-es hadműveleti egység csatasorba áll, bőven elég tűzerő fog a rendelkezésünkre állni, hogy akár egy tucatnyi rajjal is elbánhassunk. – Fintorogva biccentett Yaninak, hogy folytassa.

Az ezredes megköszörülte a torkát, és pálcájával a képleny kijelzője felé suhintott.

– Mint láthatják, a 42-es egység gond nélkül szabaddá tette a távnyelőépítés megkezdéséhez szükséges területet. Nevezett építkezés szabványidő szerint hat héttel ezelőtt megkezdődött, és tegnap 16:24-kor befejeződött. A Számkivetettek kezdeti zavaró támadásait veszteség nélkül visszaverte a 42-es, az elmúlt negyvennyolc órában pedig egy jelentősebb ütközet folyt a hadműveleti egység előőrse és a Számkivetettek főserege között. Az összecsapás erre a helyre összpontosult… – Yani ismét intett, mire a képleny egyik része kéken pulzálni kezdett a pálca hegye mögött. – Huszonkilenc fokkal az ekliptikus sík fölött, harminc CSE-re a Hyperion napjától, hozzávetőleg 0.35 CSE-re a rendszer Oört-felhőjének feltételezett peremétől.

– Veszteségek? – kérdezte Leigh Hunt.

– Bőven az elfogadható határértéken belül a tűzharc időtartamához viszonyítva – válaszolta a fiatal ezredes, aki ránézésre soha nem került egy fényévnél közelebb ellenséges tűzhöz. Szőke haja gondosan oldalra volt fésülve, és csillogott az élénken világító pontok alatt. – Huszonhat hegemóniai gyors vadász semmisült meg vagy tűnt el, valamint tizenkét torpedóhordozó, három fáklyahajó, az Asquith Büszkesége üzemanyag-szállító és a Draconi III cirkáló.

– Hány ember esett áldozatul? – kérdezte Gladstone vezérigazgató. Nagyon halk volt a hangja.

Yani vetett egy gyors pillantást Morpurgóra, de ő válaszolt.

– Nagyjából kétezer-háromszáz – felelte. – De jelenleg is zajlanak a mentőakciók, és látunk némi reményt rá, hogy túlélőket találunk a Draconin. – Meghúzkodta a zubbonyát, és gyorsan folytatta. – Ezt érdemes szembeállítani azzal, hogy legalább százötven Számkivetett-hadihajó elpusztítását erősítették meg. Mi magunk is rajtaütöttünk a vándorbolyon… a rajon, ami további, harminc és hatvan hajó közötti ellenséges erő megsemmisítését eredményezte, beleértve üstökösfarmokat, ércfeldolgozó hajókat és legalább egy parancsnoki bolyt.

Meina Gladstone egymáshoz dörzsölte göcsörtös ujjait.

– Beleszámolták a becsült veszteségekbe – a mi veszteségeinkbe – a felrobbant Yggdrasill bárkafa utasait és legénységét is, amelyet az evakuációhoz vettünk bérbe?

– Nem, asszonyom – felelte kurtán Yani. – Bár abban az időben folyamatban volt egy Számkivetett-támadás, az elemzéseink azt mutatják, hogy az Yggdrasill nem ellenséges akció során semmisült meg.

Gladstone megint felvonta az egyik szemöldökét.

– Hanem?

– A jelenleg rendelkezésünkre álló adatok alapján szabotázs következtében – mondta az ezredes. Újabb diagramot hívott le a képlenyre a Hyperion-rendszerről.

Morpurgo tábornok a komlogjára lesett, és azt mondta:

– Ugorjunk a szárazföldi védelemhez, Yani! A vezérigazgató asszonynak fél óra múlva beszédet kell mondania.

Befejeztem a skiccet Gladstone-ról és Morpurgóról, nyújtózkodtam, és körbenéztem másik téma után. Leigh Hunt kihívásnak tűnt jellegtelen, szinte nyúzott arcával. Amikor visszafordultam, a Hyperion hologömbje megszűnt forogni, és síkban megjelenített vetületek sorozatává bomlott ki – ferde gömbpanoráma, Bonne-féle, ortografikus, rozetta, Van der Grinten, narancshéjszerű térképek, felszabdalt Goode-féle homologikus vetület, gnomonikus, szinuszíves, azimutális ekvidisztáns, polikónikus, hiperkorrigált Kuwatsi, számítógép-escherizált, Briesemeister-féle, Fuller-féle, Miller-féle hengeres, multikoligrafikus és szatellitszabvány –, mielőtt a Hyperion szabvány-, Robinson-Baird-féle térképévé merevedett volna ki.

Elmosolyodtam. Ez volt a legélvezetesebb dolog, amit az eligazítás kezdete óta láttam. Gladstone stábjából többen türelmetlenül fészkelődtek. Szerettek volna legalább tíz percet kapni Gladstone-nal, mielőtt megkezdődne a közvetítés.

– Mint tudják – fogott bele az ezredes –, a Hyperion a Régi Föld szabványába tartozik, 9.89-es a Thuron-Laumier-skálán…

– Ó, a jó ég szerelmére – morrant fel Morpurgo –, térjen rá a csapatok elrendezésére, és legyünk túl rajta!

– Igenis, uram. – Yani nagyot nyelt, és felemelte a pálcáját. Már nem volt magabiztos a hangja. – Mint azt tudják… úgy értem… – A legészakabbra fekvő földrészre mutatott, amely egy ló fejét és nyakát ábrázoló összecsapott rajzként lebegett, ott érve véget recés vonalban, ahol az állat szügye és hátizmai találkoztak volna. – Ez az Equus. Hivatalosan máshogy hívják, de mindenki csak így nevezi, amióta csak… ez az Equus. Az ettől délkeletre fekvő szigetek… itt és itt… a Macska és Kilenc Farok névre hallgatnak. Igazából egy szigettengert alkotnak, több mint száz… nem fontos, szóval, a második legnagyobb kontinenst Aquilának hívják, és talán onnan is látni, hogy egy kicsit olyan alakja van, mint egy régi földi sasnak, itt indul a csőre… az északnyugati parton… itt, délnyugaton pedig a karmait ereszti ki… és legalább egy szárnyát széttárja, így megy végig az északkeleti part mentén. Ez a rész az úgynevezett Farktoll-fennsík, és szinte megközelíthetetlen a lángerdők miatt, de itt… és itt… délnyugaton találhatók a legjelentősebb plasztikgyapot-ültetvények…

– A csapatok elrendezését – dörmögte Morpurgo.

Leskicceltem Yanit. Kiderült, hogy nem lehet grafittal élethűen visszaadni a gyöngyöző verejtéket.

– Igenis, uram. A harmadik földrész az Ursus… picit egy medvére hasonlít… de oda nem szálltak le HAD-csapatok, mert déli-sarki, lényegében lakhatatlan terület, bár az is igaz, hogy a hyperioni Önvédelmi Különítmény fenntart arrafelé egy lehallgatóbázist… – Yani észrevette, hogy összevissza beszél. Kihúzta magát, letörölte a szájáról az izzadságot a kézfejével, és egy kicsit összeszedettebben folytatta. – Elsődleges HAD gyalogsági hídfőállások itt… itt… és itt. – Pálcájával különböző térségeket világított meg a főváros, Keats környékén, az Equus nyakának tetején. – HAD-űregységek biztosították a főváros első számú űrkikötőjét, továbbá másodlagos helyszíneket itt… és itt. – Megérintette Endymion és Port Romance városát, mindkettőt az aquilai kontinensen. – HAD gyalogsági csapatok alakítottak ki védelmi állásokat itt… – Két tucat vörös pont gyulladt fel; nagy részük az Equus nyakán és sörényén, de jutott néhány az Aquila csőrére és Port Romance környékére is. – Ezekbe beleértendők tengerészgyalogos alakulatok, légvédelmi egységek, föld-levegő és föld-űr komponensek is. A főparancsnokság úgy kalkulál, hogy magán a bolygón nem kerül sor összecsapásokra, nem úgy, mint a Bressián, ám ha mégis megkísérelnének egy inváziót, készen fogunk állni rá.