Az Időkripták völgyének szájánál gyülekeztek. Brawne Lamia és Martin Silenus annyi hátizsákot és táskát málházott fel, amennyit csak tudott, Sol Weintraub, a Konzul és Duré atya pedig néma pátriárkák ítélőszékeként állta körbe őket. Az első délutáni árnyékok megnyúltak a völgy keleti oldala felé – úgy nyújtóztak a lágyan világító Időkripták felé, mint a sötétség ujjai.
– Még most sem vagyok biztos benne, hogy jó ötlet így szétválnunk – vakarta meg az állát a Konzul. Rekkenő hőség volt. Verejték ütközött ki borostás arcán, és lecsorgott a nyakára.
– Tudtuk, hogy egymagunkban kell majd szembenéznünk a Shrike-kal – vont vállat Lamia. – Mit számít, ha néhány órára különválunk? Szükségünk van élelemre. Ha akarnak, velünk tarthatnak.
A Konzul és Sol Duré atyára pillantott. A pap szemlátomást
