Duré csaknem összeesett, miközben az utolsó két fejadagpakkot ették ebédre; Sol és a Konzul felvitte a Szfinx széles lépcsőjén az árnyékba. A pap arca éppen olyan hófehér volt, mint a haja.
Mosolyt próbált erőltetni az arcára, ahogy Sol az ajkához emelt egy vizestömlőt.
– Elég könnyen tudomásul vették a feltámadásom tényét – törölte meg a szája csücskét az egyik ujjával.
A Konzul a Szfinx kőfalának támasztotta a hátát.
– Láttam a keresztségeket Hoyton. Ugyanazokat, amik most magán vannak.
– Én pedig elhittem a történetét… az ön történetét – fűzte hozzá Sol. A Konzulnak adta a palackot.
Duré a homlokára tette a kezét.
– Hallgatom a komlog lemezeit. A történetek, köztük az enyém is… elképesztőek.
– Van, amelyiket nem hiszi el? – kérdezte a Konzul.
– Nincs. Az értelmezésük jelent kih
