A hírnév ára

Jackson-1

JacksonTeljesen elment a maradék józan eszem. Mi a frász ütött belém, hogy nem hagytam elmenni? Egyszerűen csendben kellett volna maradnom, és a probléma meg lenne oldva. A csaj lelépett volna abba a panzióba, én meg maradok szépen a seggemen, és csinálom, amiért ide jöttem. Szemem a konyhapulton álló borosüvegre téved, magamban káromkodom egy sort, és gyorsan elkapom róla a tekintetem. Ez az egész rohadtul nem úgy alakul, ahogy terveztem. A teraszajtóhoz lépek, és tanácstalanul bámulok bele a kinti homályba. A vízpart már nem látszik, ahhoz túl sötét van, de ha kicsit félretolom az ajtót, elmosódva hallom a sziklákhoz csapódó hullámok morajlását. Ez az, amiért idejöttem. Magány, csend, nyugalom. Pontosan tudtam, amint kiléptem a rehab ajtaján, ha most nem szállok ki a mókuskerékből egy időre, később már nem lesz erőm hozzá, hogy megtegyem. A legutolsó, amire most szükségem van, az egy zűrös csaj, aki késsel fenyeget, na meg a pia – vetek még egy aggodalmas pillantást a konyha felé, nyelek egy nagyot, és összehúzom a szemem. Kurva élet! Mi a bánatért nem hagytam elmenni? Mi van, ha mégis kamuzik, és George embere? Senkinek, de komolyan, az ég adta világon senkinek nem árultam el, hogy mit tervezek, akkor meg, hogy a picsába szagolhatta volna ki? Meg egyébként is, miért pont egy ilyen csajt küldött volna utánam? Ennek nincs semmi értelme. Meglehet, hogy mégis valami fanatikus groupie, aki felismert a reptéren, és idáig követett. Bár – sóhajtok mélyet, és tudom, hogy nem kéne, mégis elindulok a konyhapult felé –, ez sem túl valószínű. A jó életbe, majdnem felszabdalt a konyhakéssel, amikor meglátott, úgy be volt szarva, ráadásul teljesen az én saram, hogy leamortizáltam a verdáját. Hangosan felröhögök, amikor eszembe jut, kész lett volna pénzt fizetni azért, hogy húzzam el a csíkot. Azt mondta, állja a panzió költségeit, csak tűnjek el. Hát, baszki, ilyen se történt velem az utóbbi időben. Hogy egy nő fizetni is kész legyen, csak hogy ne lássa a képemet. Vagy ekkora színész lenne? Mert ha mégis ismer, és csak megjátszotta az előbbit, esküszöm, felterjesztem a legjobb női főszereplőnek járó Oscarra, mert kurvára meggyőző volt. Hagynom kellett volna elmenni – rágódom magamban, megállok a pult előtt, és kiszáradt torokkal fixírozom az üveget. El kéne küldenem, vagy nekem kéne lelépnem most rögtön. Végül is igaza van, szemét módra viselkedtem a benzinkútnál, összetörtem a kocsiját, és szó nélkül eltűntem. Megint ki akar törni belőlem a röhögés, ha az úriemberes megjegyzésére gondolok. Jézus! Ez a csaj ezek szerint tényleg nem ismer engem, ami valami flúgos módon, de kurvára tetszik. Viszont nagyon nincs szükségem bonyodalomra, szóval a legtisztább lenne, ha egyikünk elmenne. Persze hova mennék? Nem csekkolhatok be csak úgy egy hotelbe. A sajtó egy órán belül a nyakamon lenne, és akkor nem volt semmi értelme az egész macerának a szökéssel. George úgyis kicsinál, ha rám talál, de nem akarok most ezen rugózni, muszáj egy kis időt nyernem. Kell egy pár nap vagy hét, mit tudom én, a lényeg, hogy ne ismerjen fel senki. Mélyet sóhajtok, ujjam közben felkúszik az üveg hideg falán, és egyesével végigköveti a betűket a címkén. S-Y-R-A-H. Torkom összeszorul, fejem félre fordítom, és fáradtan szétnézek megint a házban. A falon lógó réz sütőformák láttán önkéntelen mosolyra húzódik a szám. Tök egyszerű, semmi flanc, semmi rongyrázás, a tökéletes vidéki idill, és talán épp ezért tetszik annyira. Sürgősen szükségem volt egy kis szünetre, és ezt a helyet, mintha nekem találták volna ki. A part is tök kihalt, a kutya se jár erre ebben a szezonban. Ez itt a tökéletes menedék, nem mehetek el innen. Neki kell mennie… de nem ma. Nem cseszhetek ki vele ennyire, azok után, amilyen bunkó voltam. És ha átver? – vacillálok. Nem. A csaj nem látszik veszélyesnek. Még a kinézete sem olyan, mint a többinek, akik általában körbevesznek.

Feszült vagyok, kurvára jól esne most valami, ami lelazít, és egyből beugrik, hogy a kocsiban még kéne lennie pár doboz sörnek, amit útközben vettem. Közben persze eszembe jut a terapeutám szövege is az automatikus viselkedési mintáról, amibe rendszeresen belecsúszok stresszhelyzetben. Szerinte meg kell tanulnom másként lereagálni a frusztrációt, másrészt viszont… Hallok egy másik, egy túlságosan is ismerős hangot a fejemben, amelyik kiröhög és azt mondja, hogy a sör szinte nem is számít alkoholnak azokban a körökben, ahonnan jövök. A tenyerem izzad, ahogy megragadom az üveg nyakát és arra gondolok, hogy milyen régóta nem is ittam már bort. Pedig régebben szerettem a vöröset, de egy ideje már csak a rum meg a whiskey jött szóba. Ekkor hirtelen a falépcső reccsenésére leszek figyelmes az emelet felől, és olyan bűntudattal kapom le a kezem az üvegről, mintha hülye kis kamasz lennék, akit lopáson kaptak a boltban. Elhátrálok a pulttól, a lépcsőre nézek, és feszülten várom, hogy mi lesz. Fel vagyok készülve mindenre, mert az igazság az, hogy sok kerge tyúkkal volt dolgom az utóbbi években. Az se lepne meg, ha a Ford Escortos kis vadmacska anyaszült meztelenül vetné rám magát, de ezt az opciót hamar törlöm is, amikor meglátom a farmerbe bujtatott lábszárát. Némán figyelem, ahogy a rózsaszín balerina cipős láb bizonytalan lépésekkel megindul lefelé. Tök szimpla kék farmernaci van rajta és egy halál egyszerű halvány, márkátlan póló. Nem öltözött át, nem csípte ki magát. A haja rendezetlen copfban, smink nincs rajta egy szál sem, és az egész nő mégis, mégis… vagy talán pont emiatt…

Amikor leér a lépcső aljára, megáll és zavartan az ujjait kezdi birizgálni. Látom, hogy szándékosan tartja a biztonságos távolságot kettőnk között, ami megint új és bevallom, izgató tapasztalat. A csajok általában bármilyen baromságra képesek, csak hogy a közelembe férkőzzenek és rám tegyék a kezüket, de ő inkább nagy ívben kerülve megy a konyhához. Ekkor jut eszembe, hogy még a nevét sem tudom, ami tiszta röhej, ha azt nézzük, hogy mennyi mindenen mentünk már át együtt ezen az estén. A fénysorompónál kis híján belerohantam hátulról, a benzinkúton összetörtem a kocsiját, a házban betörőnek nézett és borosüveggel aztán meg egy kenyérvágó késsel akart felkoncolni, ráadásul az éjszakát is együtt fogjuk tölteni. Oké, nem úgy együtt, hanem két külön szobában, bár… nem mondom, hogy kizavarnám az ágyamból, ha arról lenne szó. Helyes lány, bár nem az a kihívó szexbomba típus, amihez szokva vagyok. A show businessben ritkán találkozik az ember ennyi természetességgel, és alaposan el is szoktam tőle. Kezem ökölbe szorul, míg a laza póló alatt rejlő melleit fixírozom, és arra gondolok, milyen érzés lehet a tenyerembe venni őket. Úgy saccolom, hogy 75B-s lehet, annál tutira nem nagyobb. Esküdni mernék rá, hogy természetes, semmi szilikon…

A lány hangja ragad ki a kicseszett erotikus képzelgésemből, és gondolatban jól pofán vágom magam, amiért máris olyasmin jár az agyam, amin kurvára nem kéne. Viselkedj, Jax! Tartsd a kezed magad mellett, a farkadat a gatyádban, és akkor van esély rá, hogy cirkusz nélkül túlélitek mind a ketten ezt az éjszakát – morgok magamban némán.

– Neked is megfelel? – kérdi, és várakozón néz rám.

A szemem a melleiről az arcára vándorol, és zavartan kérdem:

– Mi?

A csaj a szemét forgatja, tutira leesett neki, hogy mi foglalta le annyira az agysejtjeimet. Bár tök mindegy, mert a mai után már úgyis leírt a cserbenhagyásos tahó kategóriába, szóval egy kis cici fixírozás nem ronthat sokat a helyzetemen.

– A szobák fent – bök a lépcső felé. – A kétágyasba tettem a cuccomat, és meghagytam neked a duplaágyast, tekintve, hogy mégis csak te vagy a fizetővendég.

– Ja, oké. Ahogy akarod, nekem mindegy – válaszolom vállat vonva, és próbálok lazának tűnni.

Amikor látom, hogy nagyon a konyhapultot stíröli, inkább helyet adok neki és átmegyek a nappali részbe. Leülök a kanapéra, tenyeremet összedörzsölöm magam előtt, és lassan kifújom a levegőt. Tök gáz ez az egész. Talán mondanom kéne valamit. Bocsánatot kérni, amiért összetörtem a kocsiját? Igen, az biztos nem ártana, de valahogy nem jönnek a szavak. Nem akarok még nagyobb hülyét csinálni magamból, közben meg rohadtul nem értem, hogy miért érdekel egyáltalán, hogy mit gondol. Oldalra lesek, hogy mit ügyködik a konyhában, és amikor összeakad a tekintetünk, látom, hogy halványan elmosolyodik. Először, mióta találkoztunk, és a francba is, jól áll neki a mosoly. Egyik kezében egy dugóhúzó, a másikban a Syrah, és úgy kezd magyarázni, mintha bocsánatot kéne kérnie azért, amit csinál.

– A helyzet az, hogy, mint már említettem, állatira szar napom van – húzza el a száját, és esküszöm, önkéntelenül mozdul az ujjam, hogy végighúzzam azon a dacosan lebiggyesztett ajkán. Mivel tisztában vagyok vele, hogy a szar napjához én is javában hozzájárultam, megpróbálok valami barátságoshoz hasonló vigyort erőltetni a képemre. – A terveimnek az egyik fő alappillére az volt, hogy kibontom ezt az üveg bort itt – mélyet sóhajt –, és egy regény társaságában az öntudatlanságba iszom magam. – Ó, bassza meg, ezt túlságosan is jól ismerem, a regényt leszámítva, persze. – Az este nem igazán úgy alakult, ahogy terveztem – itt megakad a mondandójában, mint aki elgondolkodik a saját szavain, aztán egyszer csak hátravetett fejjel groteszken felvihog. – Pontosan szólva az egész rohadt életem nem úgy alakult, ahogy terveztem – rám néz, lehervad az arcáról a nevetés és megrázza a fejét. – Szóval a lényeg, hogy remélem nem bánod, ha azért mégis kibontom ezt az üveget. – Bambán ingatom a fejem, és lesem, ahogy egy kis ügyetlenkedés után sikerül kihúznia a dugót. Megfordul, kinyitja a konyhaszekrényt, és felnyúl a poharakhoz. Levesz egyet, aztán megint felnyúl, de a mozdulata lelassul. Hezitál, és a nyakamat teszem rá, hogy azon filózik, megkínáljon-e. Mereven bámulom a fejét hátulról, és próbálom beleszuggerálni, hogy ne tegye. Meg ne kérdezd! Kérlek ne! Kérlek…

– Iszol te is egy pohárral? – jön a bizonytalan kérdés.

Lehunyom a szemem és cifrán káromkodom magamban egy sort. Ritka szar hipnotizőr lenne belőlem. Légy észnél, Jax! Légy észnél! Lassan kifújom a levegőt, majd kipréselem a választ a fogaim között:

– Kösz, nem.

– Biztos? – kérdi hátrafordulva, felvont szemöldökkel.

Egy hajszál választ el attól, hogy lefejeljem a dohányzóasztalt. Ez most szándékosan baszakodik velem? Összeszorítom a szám, és megrázom a fejem, mire ő megvonja a vállát és teletölti a saját poharát. Körberázza az italt a pohárban, ahogy a komoly borkóstolók szokták, aztán az orrához emeli, és lehunyt szemmel beleszagol. Nem kéne néznem, de egyszerűen képtelen vagyok elvonni róla a tekintetem. Delejesen vonz, de nem tudom eldönteni, hogy az alkohol vagy pedig a nő látványa az, ami ennyire magához köt. Végül kinyitja a szemét, megvonja a vállát, mint akinek minden mindegy, és kecses mozdulattal a szájához emeli a kristályt. Lesem, amint beleiszik, és esküszöm, hogy a számban érzem a bor ízét. A nyelvemen bizsereg a Syrah borsos, fűszeres zamata, fantáziámban keveredve a csaj szájának édes ízével. Ha azokról a cserfes ajkakról nyalhatnám le a bort, biztos, hogy még jobban ízlene. Kortyolni kezd és annak alapján, ahogy eddig bánt a palackkal, azt várnám, hogy óvatosan ízlelgetve megforgatja a szájában, de teljesen más történik. Leesett állal figyelem, ahogy mohó kortyokban, mintha vizet inna, szünetet nem tartva magába dönti az egészet, aztán a poharat lecsapja a konyhapultra. Az arca grimaszba fordul, mintha nehezére esne lenyelni a piát, pedig ennyire szar nem lehet az a 2013-as Syrah. Megragadja az üveg nyakát, újra tölt magának, engem meg kezd leverni a víz. A picsába! Ez most vagy nem ivott még életében alkoholt, és itt és most akarja bepótolni, amit elmulasztott… Vagy idült alkoholista, és esténként rendszeresen leküld egy üveggel. Fogalmam sincs melyik a szarabb opció rám nézve. Emelné újra a poharat, közben rám pillant, és a keze megáll a levegőben. Megnyalja a szája szélét, elbizonytalanodik, és mintha el is pirulna.

– Ne zavartasd magad – dörmögöm felé, esküszöm, kezd érdekelni, hogy mi lesz ebből.

Feszülten elmosolyodik, aztán sokkal kimértebb mozdulattal, jókislányosan kortyol bele újra a borba. Körbenéz, mint aki nem tudja mitévő legyen, aztán a pohárral a kezében lassan, bizonytalanul elindul a kanapé felé. Tisztán látom, ahogy a szeme pásztázza a terepet, azon agyal, leüljön-e vagy inkább húzzon fel az emeletre. Szinte biztosra veszem, ha most szabadjára engedném a bunkó énemet, vagy akár csak egy halvány szexuális utalást tennék, itt hagyna a búsba, és nem látnám holnap reggelig. Ezt kéne tennem, de a jó életbe, nem vagyok rá képes. Míg ő a lépcső és a szófa között vacillál, a nyelvem önállósítja magát, és hallom a saját hangomat:

– Nem harapok.

A csaj nagy szemeket mereszt rám, szerintem nem hiszi, amit mondok, és igaza van.

Rendes lánynak látszik, nem kéne a közelembe jönnie. Hallgatnia kéne arra a halk hangra a fejében, amelyik biztosan azt súgja neki, hogy tartsa távol magát tetkós seggfejtől. Nem értem, hogy akkor miért ül le mégis a kanapé másik oldalára. Igaz, hogy a lehető legtávolabb tőlem, de mégis csak leül, ahelyett, hogy felmenne az emeletre. Megint kortyol az italból, újra és újra, tekintetünk közben összeakad a pohár üvegén keresztül. Melegem van, a szám kiszáradt, nagyot nyelek és nyelvem végigfut az alsó ajkamon. Remélem, hogy bírja a piát, mert ha nem, és ilyen tempóban dönti magába a bort, fél órát sem adok neki, és hulla részegen fog feküdni a szőnyegen. Végül leteszi maga elé a poharat az asztalra, és elmélázva húzogatni kezdi az ujját a peremén. Elakad a lélegzetem. Szép a keze, hosszú kecses ujjak, rövid körmök, nincs rajta körömlakk sem. Tök egyszerű a mozdulata mégis van benne valami rohadtul erotikus, amitől összerándul a hasam tájéka. Egészen elbambulok, és megint a hangja ránt ki hirtelen a mélázásomból.