Amikor az italok során megyünk végig, szeme végigfut
a polcon, és automatikusan kinyúl egy borosüvegért, aztán ugyanolyan gyorsan el is engedi, és hirtelen visszahúzza a kezét. Ijedten rám néz, úgy tűnik, mintha zavarban lenne.
– Bocs, én csak… nem gondoltam végig – köszörüli a torkát, és már menne is tovább, de megragadom az alkarját, és visszahúzom.
Beékelődik a testem és a bevásárlókocsi rúdja közé, és amíg megszeppenve néz fel rám, egyetlen árva hajszál választ el attól, hogy ismét vadul megcsókoljam. Izzadni kezd a homlokom a sapka alatt, olyan, mint amikor elvonási tüneteim vannak, csak éppen most az ő közelségére vágyom olyan eszeveszetten, hogy azt magam is alig hiszem.
– Most dühös vagy? – kérdi, és a szavai végre kijózanítanak.
– Dühös? Miért lennék az?
Zavartan körbenéz, k
