Hosszú ideig szótlanul ültek. – Még ez hiányzott – mondta Borbás. – Az a csavargó Temessy még hadbíróság elé állít szökésért.
– Nyugalom, fiúk – mondta Kunhegyi.
– Nyugalom, nyugalom… Nem téged fognak hadbíróság elé állítani – csitította Faludi. – Ha belegondolok, hogy mindezt az ocsmány Verának köszönhetem…
Borbás a barátjára nézett.
– Ne kezdd már megint.
– Nem kezdem. Folytatom.
– Kérlek, hagyd abba!
– Nem, az úristenit! Addig nem hagyom abba, amíg azt a rohadt ringyót ki nem nyírom.
Borbás felugrott, szinte egyetlen mozdulattal felrántotta barátját.
– Befogod azt a szennyes pofádat? Vagy beverjem?
Kunhegyi közéjük vetette magát.
– Hülyék! Barmok! Borbás elengedte Faludit.
– Úristen! Ez már őrület – mondta, és két tenyere közé szorította fejét. – Meghülyültem.
– Meg akartál
