XV. FEJEZET
Baxter elgondolkozva nézte a folyót. Álmodozásaiból csak akkor riadt fel, mikor Hughes a vállára ütött.
– Mi van veled, öreg fiú? – kérdezte a detektív tréfásan. – Úgy merengsz itt, mint az agg Priamus, Athén romjainál.
– Talán Tróját akartál mondani – jegyezte meg Baxter. – De ha kíváncsi vagy rá, megmondom, hogy min gondolkoztam. Az járt a fejemben, hogy Dorris és te csodálatosképpen megértitek egymást. Homlokegyenest ellenkezik a lelkivilágotok és mégis, a szerelem…
– Hát tudod? – kérdezte Hughes meglepetve.
Baxter szomorúan mosolygott.
– Nem vagyok vak. Bevallom, kissé váratlanul ért a dolog.
– Sajnálom, öreg fiú.
Baxter barátja vállára tette kezét és a szemébe nézett.
– Tiszta szívemből kívánom, hogy boldogok legyetek –mondta meleg hangon. – Tegnap még úgy éreztem
