XVII. FEJEZET
A községi börtön mindössze egy zárkából állt, és már emberemlékezet óta nem használták.
Roberts nagyon kellemetlenül érezte magát a sötét, szűk odúban, ahol jóformán felegyenesedni sem tudott. Rosszkedvűen kuporgott kényelmetlen fekhelyén és szökési terveken törte fejét. Az ajtón keresztül semmi reménye nem volt a szabadulásra. Az ablak több reménnyel kecsegtette. A vasrács már meglehetősen rozsdás volt és több helyen meglazult. A nagy erejű ember bízott abban, hogy a vasrácsot könnyűszerrel eltávolíthatja, csak arra várt, hogy teljesen besötétedjen.
Az ajtó előtt egyhangúan koppantak az őr lépései. Roberts türelmesen várakozott, és csak akkor fogott a munkához, mikor a cella ablakán keresztül már semmi világosság sem hatolt be. Néhány percig feszülten hallgatózott, azután
