Elsápadva hátrébb lépett.
A döbbenete csak egy pillanatig tartott, és a szörnyeteg máris visszatért. Ökölbe szorult a keze.
– Azt hiszed, hogy ezzel megúsztad? Figyelmeztetlek, Harley. Rájövök, hogy miben mesterkedsz. Te pedig hazajössz hozzám… vagy így, vagy úgy.
És ezzel kirohant az ajtón.
Hangosan felzokogtam, és a falnak támaszkodva lassan lerogytam a padlóra.
Túl sok volt ez az egész.
A döbbenet és a fájdalom. Az iszonyat és a rettegés.
Repedések támadtak a lelkemben.
Két másodperccel Dane eltűnése után, kezében a mobilommal Evan rohant vissza hozzám.
Esküszöm, szilánkokra hasadtam látva az arckifejezését, amikor meglátta, hogy ott ülök a földön zokogva.
Képtelen voltam felkelni.
Kedves kis arcára kiült az irtózat, a zavarodottság és a félelem. Talán az volt a legszörnyűbb
