28. FEJEZETKale
Lágy kezek simították végig a meztelen mellkasomat, és kuncogó ajkak érintették meg az államat.
– Kale – suttogta a lány.
– Melody – mormogtam, a hátára fordítottam és ráfeküdtem. – Melody.
Bámultam. Rámosolyogtam bizalommal teli arcára, és nem értettem, hogyan érezhetem így magamat.
Az édes, aranyos arcára.
Hirtelen halálos rémület fogta el.
Fájdalom.
Minden megváltozott, eltűnt a szobám, és beton csattant a talpam alatt.
– Kale – könyörgött a parkolóban, a könyörtelen napsütésben az autója mellett térdelve a hideg, érdes kövön. A mellére szorította a kezét. – Szükségem van rád.
Lesújtott rám a félelem. Őrjöngve keresztülrohantam a parkolón, és térdre vetettem magam a lány mellett.
Elvesztette az eszméletét.
– Melody! – üvöltöttem.
Kitapintottam a pulzusát, né
