A meleg, selymes bőre, a telt idomai és a kedves lelke.
Mennyország.
A hátamra feküdve felültettem magamra. Ismét felkacagott.
Basszus, élveztem ezt a mennyországot! Hogy egy időre elűzhettem a gondjait.
Mindkét tenyerét a mellemre szorította, felült, és közben beborították vörös hajának hullámai. A nap odakint éppen csak a látóhatár fölé kukucskált, de a sugarai így is lángra lobbantották a tincseket.
Ahogy Hope engem bámult, a fény ragyogó glóriát varázsolt a feje köré.
Hitetlenkedve néztem fel rá.
Gyönyörű volt.
Lenyűgözött.
Lángra lobbantott.
– Ami ma történt, Kale… – Az arcáról eltűnt a mosoly, és ráharapott az alsó ajkára, mintha azon töprengett volna, mit is mondjon. – Szeretném, ha tudnád, hogy ez nagyon sokat jelent nekem. Az, hogy velünk maradtál.
– Veletek akartam len
