Félresöpörtem ezt az érzést, és óvatosan oldalba böktem a fiút.
– Tessék tovább dolgozni, te kis lustaság.
Elnevette magát. Miközben a szájából előtört a kuncogó hang, ragyogóan rám mosolygott. Akkor is kacagott, amikor leírta a válaszát.
Nem is vagyok lustaság.
Nem.
Kicsit sem.
Csakhogy, ha még egy darabig itt maradok velük, akkor nekem végem.
Nem voltam biztos abban, hogy az én szívem elviselné-e ezt a sok érzelmet.
– Te komolyan beszéltél. – Egy gyors pillantást vetettem az asztal fölé hajoló nőre. Hope óvatosan gömböket formált a színes édességből, mielőtt pálcikákat dugott volna beléjük.
Nem tudtam, hogy miért suttogok.
Valahogy mégis a suttogás illett a legjobban a késő éjszakai órához.
Csendes nyugalom szállt le a konyhában.
– Most már bezzeg nem vagy olyan nagyfiú, mint
