Érints meg

4. fejezet

4. FEJEZETHope

– Harley Hope Masterson.

Lekaptam a tekintetemet a kávéház előtti járdára nyíló tágas kirakatról. Az üres parkolóhelyen az előbb még egy karcsú, sötétszürke kocsi állt.

A sofőrje csupán egy elmosódott árnyalak volt a sötét ablak túloldalán.

Pislogva megpróbáltam magamhoz térni.

Jenna csípőre tett és ökölbe szorított kézzel állt előttem.

Elfordultam tőle, és nekiláttam megtisztítani a pultot ott, ahová remegő kezemből kicsöpögött a kávé. Úgy tűnt, hogy Kale ilyen nagy hatással van rám.

Ez pedig már önmagában is igencsak veszélyessé tenné a helyzetet.

– Eszed ágában se legyen belém kötni, Jenna. Tudod, hogy mennyire utálom, amikor a teljes nevemen szólítasz. Pont úgy viselkedsz, mintha az anyám lennél. Bizony.

– És ezzel nem is lenne semmi baj, mert valakinek egy kis józan észt kellene a fejedbe verni. A pokolba is! Mindjárt idehívom, hogy közös erővel elláthassuk a bajodat.

– Ne merészeld! – kiáltottam, és gyilkos pillantást vetettem rá. Komolyan mondom, Jenna meg az anyám… Ennél kevesebb miatt is voltak már rémálmaim. – Ha már itt tartunk… Éppenséggel nem te adtad le az „általános riasztást”?

Igazából még csak idézőjelbe se kellett tennem ezt a két szót. Jenna azóta használja, hogy együtt jártunk középiskolába. Egyetlen pillantással jelezte, hogy ideje lelépnünk valahonnan, ha egy faszi túlságosan is rámenősen próbálkozott nála. Egy ideje persze már megváltozott a hozzáállásunk, és inkább elküldtük a fenébe a seggfejeket. Azóta, hogy két évvel ezelőtt együtt megnyitottuk ezt a kávéházat.

– Csak arról van szó, hogy sikerült meglepnie. Komolyan mondom… Tök furcsa volt, ahogy egyszerűen csak beállított ide, miután péntek este teljesen beléd zúgott.

A fejemet ráztam.

– Dehogy zúgott belém! Szerintem minden csajjal ilyen rámenősen viselkedik, ha a szeme elé kerül egy.

– Izé… Biztosra veszem, magában már el is képzelte, hogy a pult tetején alaposan kikormoz – arra a helyre mutatott, ahol Kale két mancsa az előbb a pénztárgép mellett rásimult a pultra. – Talán úgy, hogy közben megzabál egy tejszínes sütit a két cicid közül! Annyi biztos, hogy nem rólam álmodozott.

Egy másodpercig kábultan elképzeltem, hogy ott fekszem a pulton. Felriadva az álmodozásból, ráförmedtem a legjobb barátomra.

– Hát beléd meg mi ütött? Mi a fenéért vagy egyfolytában ennyire bugyuta?

– Ne akard már azt mondani, hogy nem gondoltál bele ebbe a lehetőségbe, hiszen ez a faszi elképesztően dögös. Egy érintés, és te is máris lángba borulsz. Ettől a sráctól csúnyábban leégnél, mint azon a nyáron, amikor azzal etettük be az anyukádat, hogy az iskolával megyünk táborozni, közben pedig az egész hétvégét a strandon töltöttük a barátainkkal.

Benedvesítettem a törlőrongyot, és talán a szükségesnél erősebben csavartam ki.

– Te is tudod, hogy abba a leégésbe majdnem belehaltam. Úgyhogy köszi, de nem. Már így is elég fájdalom van az életemben. Nem áll módomban egy olyan pasi nyakába vetni magamat, aki rám mosolyog, és elhív vacsorázni.

– Aha… Az íróasztalodon fekvő papírok valami egészen mást mondanak. Nem lenne szabad apácazárdába vonulnod, csak azért, mert Mr. Seggfej nem tud csomót kötni a farkára. Már az is az ő hibája, hogy ilyen helyzetbe kerültél. Itt az ideje, hogy kicsit törődj a saját boldogságoddal is, Hope.

Zavart fájdalom mart a szívembe. Jól emlékeztem Dane minden önző árulására. Csakhogy igazából nem számított az, hogy megcsalt.

– Te is tudod, legkevésbé az fájt, hogy állandóan félrekefélt.

Igazából őszinte megkönnyebbülést éreztem, amikor megtudtam, hogy szeretői vannak, és csak az a tény zavart, hogy ezt követően is a társaságomat kereste.

A lelkem legmélyén izzó gyűlölet parazsát a többi mocskos dolga lobbantotta lángba. Olyan visszataszító, felzaklató és undorító emlékek támadtak fel bennem, amiket szerettem volna mindörökre kitörölni a fejemből.

Az a fenyegető felhő egyfolytában ott lebegett a fejem fölött. Bármikor kitörhetett a zivatar.

Miután Dane váratlanul meglátogatott a hétvégén, nyugtalanító módon úgy éreztem, hogy bármelyik pillanatban belém csaphat a villám.

Tehetetlenül megráztam a fejem.

– Ezenfelül te is egészen pontosan tudod, hogy Dane mit tenne, ha értesülne róla.

Komolyan, elég lenne egyetlen kósza hír, és Dane ügyvédei azonnal vigyorogva cafatokra tépnének. De még ha nem is ez lenne a helyzet, akkor sem lehettem egészen bizonyos abban, hogy újra készen állok-e a feltárulkozásra. Arra, hogy megnyíljak. Mert, ha ezt tenném, akkor onnan már nem lenne visszaút.

Jenna felhorkant és az ajtó felé mutatott.

– Ne akarj már azzal etetni, hogy nem találtad vonzónak.

Képek táncoltak a szemem előtt.

Az a férfi a bárban.

Elakadt a lélegzetem.

Görcsbe rándult a gyomrom, és megszédültem, olyan elemi erővel tört rám a vágyakozás.

Ilyesmit nagyon, de nagyon régen nem éreztem.

Túlságosan is régóta.

Nagyon is tetszett, hogy a kósza gondolat megbizseregtette a testemet.

Igen, rá gondoltam, amikor bemásztam az ágyamba, a hideg paplan alá.

Rá gondoltam, miközben magamhoz nyúltam, és úgy tettem, mintha végre teljesen szabad volnék.

Élveztem, hogy pillangók viharzottak, csapkodtak és táncoltak bennem, amikor ma reggel váratlanul megpillantottam magam előtt.

Magas volt, magabiztos és átkozottul csinos.

Kifinomult, makulátlan káosz.

Maga a remény testet öltve.

– Ismerlek én, Hope – folytatta Jenna rámenősen és kiakasztóan a szekálásomat. – Hosszú évek óta nem reagáltál így egyetlen pasira sem. Azóta nem, hogy húszéves korodban az aljas Mr. Fatökű besumákolta magát az életedbe.

Elkezdtem telepakolni szalvétával és kávékeverő pálcikákkal a kassza melletti kosarat.

– Semmi sem változott meg, Jenna – mondtam, és felhúztam az egyik szemöldököm. – Ezenfelül pedig biztosra veszem, hogy azzal az alakkal kapcsolatban a farka jelentette a legkisebb gondot.

Nem az volt a baj Dane-nel, hogy faszfej.

Hanem az, hogy gonosz.

A torz lelkét azonban egészen addig eltitkolta előlem, míg már túl késő volt.

– Pedig szerintem a farka mérete is jelezte, hogy milyen nyomorúságos gazember – Jenna megpróbált nem elvigyorodni. Ő már csak ilyen volt.

Sikerült meglepnie azzal, hogy váratlanul felemelte a kezét, megragadta a két karomat, maga felé fordított. Kicsit meg is rázott.

– Jó pár nagy pofont kaptál az élettől, ezt nem tagadom. Ugyanakkor eszem ágában sincs némán nézni, hogy elfelejtesz élni. Ezt éppenséggel Dane szeretné. Azt akarja, hogy a rettegés miatt már ne is emlékezz arra, miről szól az élet. Nem vagyok hajlandó ezt megengedni. Főleg az után nem, hogy elég bátor voltál a távozáshoz.

A rám törő érzelmek miatt összeszorult a torkom, és könnybe borult a szemem. A homlokomat ráncolva, könyörögve néztem a barátnőmre.

– Nagyon is sok dolog miatt érdemes élnem, Jenna. Ezt te is tudod. Ebben a pillanatban ezeket kell megvédenem. Kérlek, ne akard, hogy veszélybe sodorjam őket.

Kiült a fájdalom az arcára.

– Tudom én azt… Én csak…, de hát éppen azért hagytad ott, hogy többé már ne zsarnokoskodhasson feletted. Nem akarom, hogy a távollétében is őt szolgáld.

– Péntek éjjel ott várt az ajtóm előtt, amikor hazamentem a bulidból – ismertem be túlságosan is gyorsan.

Jenna döbbenten nézett rám, de aztán dühbe gurult.

– Az a szemétláda! Mit akart?

Előtört belőlem a keserű nevetés.

– Amit mindig. Hogy neki legyen igaza. Ragaszkodott a látszathoz, hogy tökéletes családi életet él az édes, kicsi feleségével. Megmondtam neki, hogy erre semmi esélye sincsen. Most viszont nagyon oda kell figyelnem arra, hogy az elszántságomat megőrizve valóra válthassam ezt a fogadalmam.

Közben persze már az járt az eszemben, hogy esetleg életem legádázabb küzdelme vár rám.

Mind a ketten összerezzentünk, amikor az ajtó fölötti csengő megszólalása egy új vendég érkezését jelezte.

Éppen elmúlt 6:30, és ilyenkor telt ház szokott lenni, mert az emberek sietve bedobnak egy kávét meg esznek valamit, mielőtt bemennének dolgozni.

Oldalra biccentettem a fejem, és Jennára mosolyogva jeleztem, hogy jól vagyok.

– Na, most mindent bele… Vár ránk a munka.