Örökre Görögbe

Bert

BERTKibámul a terasz panorámaablakán. Egy kicsit unatkozik mostanában, márpedig nem hagyhatja elunni magát. Már nem hajtja az adrenalin, nincs is igazán mit elérnie. Tudja, hogy vigyáznia kell magára, mert bármelyik pillanatban itt lehet egy idegen autó, ami benyeli őt. Egy mosolygós idegen, vagy egy pénzéhes helyi. Bárki lehet, akinek csak ő kell. És hogy miért? Titkokért. Pénzért. Bosszúból.

Mindenesetre itt van a családias butikhotel a szolid, nem hivalkodó méretű, mégis csodálatos kikötővel, ami az övé. Mindenki úgy tudja itt, hogy ő csak az igazgató, a tulajdonos egy amerikai családi konzorcium. Megvehette volna a kaszinót is, hogy legyen egy kis szórakozása, de tudott egyet s mást a kaszinók működéséről, és hogy milyen veszélyekkel járna az ő számára, ha beleállna valamilyen torzsalkodásba egy hirtelen felbukkanó bűnszövetkezettel.

Kimegy a teraszára. Innen mindent lát, ami fontos, elé tárul a türkizkék tenger, kedvére bámulhatja a világossárga homokot a pálmákkal. A hálóból pedig a vulkáni hegyet, a Pitont, amiért kényelmes turisták sokasága ül hajóra vagy éppen repülőre. A Piton, amelynek látványára esténként ő elalszik. Legalábbis tudja, hogy reggel, amikor kinyitja a szemét, a panorámaablakon keresztül a hegyre esik majd elsőként a pillantása. Azt várja, hogy egyszer majd kitör a láva vagy vastagon füstölni kezd, tehát valami különlegesre vár. Az irodája, egy emelettel lejjebb, már nem ezt a vulkánra nyíló kilátást nyújtja, hanem csak a homokos partra néz. A Karib-tenger partjára.

Leül a teraszra, várja a… bármit.

Egy kezet érez a vállán. A nyakigláb, tizenkilenc éves Soya kezét.

– What? – fordul hátra. A lány is angolul beszél hozzá.

– Semmi. Csak… elmehetnénk a vízeséshez. Mondtad, hogy egyik nap elmegyünk. És akkor megismered a testvéremet.

– Igen. Egyik nap elmegyünk.

– Menjünk el ma.

– Majd holnap.

Feláll, még mindig nem birkózik meg könnyen a ténnyel, hogy Soya mezítláb is magasabb nála, és engedi, hogy a lány szájon csókolja.

– És ma mi lesz? – kérdezi Soya, már az előtérben.

– Utánanézel a szobalányoknak, én pedig dolgozom egy kicsit – feleli.

Azért is jött ide, mert a sziget hivatalos nyelve az angol. Semmi kedve nem volt spanyolul tanulni, csak amiatt, hogy alkalmazkodjon. Ki tudja, mikor kell továbbállnia. Persze Bert Kits sok mindent megtervezett előre. Még a tervezhetetlent is. Csakhogy míg korábban csapatban játszott, most, hiába az itteni staff, ezt nem nevezheti csapatnak.

– Mi a baj? – érdeklődik Soya. Hihetetlen, hogy ez a lány mindent megérez. Belebámul az arcába, abba az arcba, ami nyugodtan visszanézhetne rá egy fényes magazin címoldaláról, akkor sem lepődne meg. Olajbarna bőr, tágra nyílt szem, most éppen zöldesbarna, máskor barnássárga írisz. A fénylő, sima, fekete haja a formás kulcscsontjánál ér véget. Szép idomok, kamaszos formák, hosszú láb.

– Nincs baj. Csak várom már, hogy kevesebbet essen.

– De hát csak a hegyen esik! Itt a parton legfeljebb szitál időnként. Még a nap is kisütött, nézd! – tárja ki az ajtót a lány. A lépcsőházzal szemben lengeti a szél a pálmákat, és valóban kisütött. Párás forróság van. De itt mindig kánikulai az idő, huszonhét fok alá ritkán csökken a hőmérséklet. Hol száraz (ritkán), hol pedig párás.

– Tényleg – mosolyodik el. Nem is tudja, miért van rosszkedve. Hiszen él és virul, a plasztikai műtétnek, a szörfnek és a kora reggeli futásoknak köszönhetően jobban néz ki, mint valaha, és egészségesebbnek is érzi magát, mint bármikor az életében. Talán ha egyetemistaként a foci megmozgatta, persze nem ennyire. Most már megvan reggelente a tízes, és egyszer húszat is futott. Mindet a padon, mert a meleg, párás klímába, ahol már az első másodpercben megizzad, nem szívesen merészkedik ki kocogni.

Az irodája a karibkék tengerre néz. Iroda. Milyen különös ez az egész. Úgy volt, hogy nem fog többé semmit sem csinálni. Megtehette volna, tulajdonképpen meg kellett volna tennie. Mert ez az egyetlen logikus döntés: befejez mindent, ami a régmúltra emlékezteti, vesz magának egy kellemes kis szigetet, ahová egyszer egy héten befut az áru egy hajón, tart egy helikoptert, megbízható személyzetet, aztán agyő. Senkit sem érdekel, hogy egy unatkozó milliomos mivel tengeti napjait egy saját szigeten.

Már van szigete, természetesen. Ennek ellenére sem vette rá magát, hogy egy kibaszott Robinson Crusoe váljék belőle. Noha az lett volna az észszerű, mégis, két hónap után beült a jachtjába, és a kapitánya kirepítette a szárazföldre. Azóta a szigetre gazdag nyaralók járnak, és gyarapítják az egyik bankszámláját. Ő pedig visszament ide-oda, élete fontosabb helyszíneire.

Egyébként sosem volt a tenger szerelmese. Azonban a kihívások mindig érdekelték. A pénz is. A nők is. Sok minden más is, amiről már leszoktatta magát nagyjából. Természetesen azért hiányzik ez-az. A veszekedések, például. Sosem gondolta volna, hogy veszekedni – jó. Azzal, akihez igazán közel állsz. Itt van Soya, fut át az agyán, egy csinos, fiatal, a saját szavaival úgy mondaná, hogy „dögös, és még értelmesnek is mondható” nő, akivel sosem veszekedett. Hogy ennek Soya simulékony stílusa-e az oka, vagy éppenséggel a saját helyzete, azt nem tudná biztosan megmondani. Gyanítja, mindkettő.

– Kész a lista – lép be az egyik asszisztense. Pimaszul hosszú combja van, és pimaszul rövid a szoknyája. Benyúlna alá, de ezek a nők itt már felvilágosultak, és a munkahelyen öntudatosak is. Más kérdés, hogy amikor hétvégén bárokban látja őket, akkor… De Soya az egyetlen, most éppen házon belül is, kívül is. Meg hát óvatosabb lett, a feltűnésre semmi szüksége. Régen egyébként nem az óvatosság volt az a jelző, ami saját magával kapcsolatban eszébe jutott, de hát változnak az idők. Gyerekkorában, ha látott egy-egy filmet, arra vágyott, hogy többféle életet kipróbáljon. Hát most megteheti. Például azt sem gondolta volna soha, hogy olvasás nélkül nem telik el napja, de amikor az ember elkezdi unni magát és a filmeket is, akkor egy idő után felfedezi a könyveket.

– Köszönöm – feleli, rá sem nézve a nőre. Arra gondol, ha ez tíz évvel ezelőtt történik, akkor feláll, benyúl a nő bugyijába, ha az tiltakozik, lenyomja az íróasztalra, kigomboltatja a sliccét vagy lehúzatja vele a cipzárját, és játszadozik vele egy kicsit. Akkor is, ha nem tiltakozik. Csak akkor orállal kezd. Igen, és ez meg is történt vagy tíz évvel ezelőtt, nem is egyszer, és aztán nem is lett kifejezetten jó vége. Úgyhogy most fel sem néz, amikor a nő, akinek szándékosan nem jegyzi meg a nevét, kilép az ajtón.

Félrehajítja a papírt, amit hoztak neki, és megnyitja a laptopján a keresőjét. Beír egy url-t, ami nem jön fel automatikusan, mert minden látogatása után kitörli az előzményeket. Feljön az oldal, gyorsan kikeresi rajta a fotót, és csak nézi a képet. Arra gondol, mennyire nem volt fontos ez az egész akkor, amikor még mindenféle irányt választhatott volna, most meg, amikor már veszett fejsze nyele, nosztalgiázik. Meglepve veszi észre, hogy nedves a klaviatúra.

Na nem. Ez nem lehet igaz. Rettentő gyorsan ki kell találnia valamit, mert nem válhat érzelgős vén fasszá most, amikor még csak a kanyarban tűnt fel az ötven. Talán a legjobb az lesz, ha elkezdi komolyan venni Soyát, ha már más nem megy. Elsétál ma naplementét nézni vele, aztán megismerkedik a vízesésnél a testvérével, még ha egyáltalán nem is kíváncsi rá. Szépen elfelejt mindent, ami máshová sodorná, kimegy a tengerre szörfözni, ha már olyan kurva sokat fizetett egy éven át a sziget legdrágább szörfoktatójának, meglovagolja a hullámokat, és nem nosztalgiázik semmin, hiszen a világ egyik legboldogabb embere lehetne, aki szorgos munkával akkora gazdagságra tett szert, amit mások elképzelni sem tudnak. Hogy ennek ára volt, és hogy a másik ambícióját le kellett építenie, az bár nem volt benne a pakliban, de el kell fogadnia, hogy a lehető legjobb módon történt, ami történt.

Vesz egy nagy levegőt, lehunyja a szemét, és tényleg nem érti, de mire kinyitja, egy repjegyfoglalási oldal villog a laptopján.

Mivel nem szokott menetrend szerinti járatokon utazni, bezárja az oldalt. És ugyanazzal a lendülettel kinyitja a a magángépkölcsönző honlapját. Aztán a kezébe veszi a telefont.

Fél órával későbbre megvan az indulási időpontjuk Soyával.

Egy kis nyaralás mindig belefér, még akkor is, ha elméletileg ők mindig nyaralnak ezen a valóban csodás St. Lucián.