Elővettem tritoncsigámat, hogy azzal kicsalom.
Alig kiáltottam egyet, már hallottam is, hogy törtet kifelé. Mellettem húzott el, keresve a riválist. A műút felett megállt, visszanézett és már ugrott volna el, amikor első golyómat a széles mellkasba megkapta. Aztán elrohant, eltűnt a szemem elől, csak úgy tőlem negyven méterre jelent meg újra, betegen, vánszorogva, hogy visszajusson a védelmező sűrűjébe. A csattanó második lövéssel egy időben omlott össze.
Ő számomra az a szarvasbika, akinek a képére már lelkemben rárakódott a többi, jelenésszerű erdei király képe. Már nem fogok több bikát lőni életemben. De ha bikáról lesz szó, ők azok, akik szarvasbika archetípusát jelentik számomra. Akiknek hangját fogom hallani azon az utolsó bőgésen, ahol engem ejt el a csontos vadász.
Birtokolunk k
