Maya Napsugár legelső szülinapja jeles esemény volt az egész család apraja-nagyjának. Bár Barbara cseppet sem örült, hogy szülei is eljönnek majd ,,babamustrát” tartani és persze el nem felejtik majd szóvá tenni, hogy mennyit nőtt a kisbaba alig pár hónap leforgása alatt titkon viszont annak örült, hogy Emil anyja Kékessyné is rendesen kiveszi majd a maga részét a szülinap előkészülteiből, hiszen egy felelősségteljes, dolgozó anyukának az idő talán az egyik legnagyobb ellensége. Éppen szért Kékessyné egész álló héten keresztül-kasul bejárta a város minden zúgát megfelelő szülinapi tortáért, és persze néminemű vendégváró finomságokért; hadd lássák Barbara szülei is, hogy nagyon megszerette egyetlen lányukat, és sajátjaként fogadta el. Ugyanakkor nem ártott, ha szem előtt tartja az adott él

