Fejezet 9
1007 Words
Bólintott, hogy érti. Aztán megkérdezte:
– Megfőztél?
– Igen. Nagyon éhes vagy? – Hát… mikor jöjjek vissza?
– Húsz perc, félóra.
Amikor visszamentem a szobába, Esztert már viszonylag nyugodtnak láttam. Mellé ültem, rámosolyogtam.
– Mi van? Nem utaztál haza?
– Reggel óta csavarogtam. Csak mentem… mentem… – Lehajtotta a fejét, zavartan igazgatta a szoknyáját. Oldalról néztem őt. Szeme alatt sötét volt a bőr.
– Mi történt?
– Jutka… nekem… elhallgatott. Még mindig nem nézett fel. – Nem mondod el senkinek?
– Ha nem bízol bennem, el se kezdd. Én nem kérdezek sem-mit.
– Nekem – suttogta –, nekem abortuszom volt.
Szerettem volna felnevetni: „Ne hülyéskedj, Tündebaba”, de amikor a lány elkínzott arcába néztem, megijedtem. Most mit kell tennem? Mit mondjak? Faggassam? Mikor? Hogyan történt?
– Értem – mondtam végül, de éreztem, hogy ez elég sután hangzik, ezért gyorsan hozzátettem: – És mi a probléma? Mással is megtörtént már…
– Mit mondjak Bélának?
Persze – gondoltam –, szombaton lesz az eljegyzés. Most milyen tanácsot adjak?
– Szereted őt?
– Ha elhagy, megölöm magam.
– Hülye vagy?
– Mit tegyek? Ha elmondom, Béla szakít velem. Tudom, nyíltan megmondta.
– Hát mit tehetsz, ha már megtörtént? Senki sem tudja rólad.
– Csak Aranka. Ő azt tanácsolja, hogy ne mondjam meg.
Az is hülyeség. Mondd meg neki.
– Szégyellem magam. – Lehajtotta a fejét, halkan folytatta. – Tagadjam le?
– Én nem csinálnék ebből ilyen nagy problémát. Hát mi történt tulajdonképpen? Nem züllöttéi el. Én megmondanám. Béla talán szűz?
– Az más. Ő férfi.
– Más a fenét. Ugyanaz.
– Szakítani fog.
– Ha olyan maradi, akkor meg sem érdemel.
– De én nem akarom elveszíteni őt. Szeretem.
– Hát ne szeresd – mondtam dühösen.
– Te ott tudnád hagyni Ferkót?
– Most nem rólam van szó. Kivel volt viszonyod?
– Egy nős emberrel. Nem tudtam. Azt mondta, feleségül vesz. Még azt is elhallgatta, hogy két gyereke van. – Sírni kezdett újra.
– Most ne bőgj. – Megráztam a vállát. – Hallod? Hol ismerkedtél meg vele?
Sokáig hallgatott, aztán végül is akadozva elmesélte a történteket. Aranka lakásán szombat esténként furcsa emberek jöttek össze. Az összejöveteleknek állandó résztvevője volt egy Serényi nevű férfi, aki szenvedélyesen udvarolt Arankának. Negyvenéves múlt, művelt és választékos megjelenésű férfi volt. Jól beszélt angolul, franciául, s politikai értesülései megdöbbentően pontosak voltak. A felszabadulás után rendőr alezredesként kezdte, természetesen a múltban „ellenálló” volt, annak köszönhette szépen induló karrierjét. Az egy év, amelyet a rendőrség kötelékében töltött, baráti körben sugdosásra adott alkalmat. Persze, ma már nehéz kideríteni az igazságot. Serényi azt állította, hogy a reakció rágalmazta őt, nem igaz, hogy valutáért és aranyért bárkinek is elősegítette volna a szökését. Pláne a háborús bűnösökét. Letartóztatták, de hamarosan szabadlábra került, elhelyezkedett az egyik minisztériumban, aztán újból internálták. Ötvenháromban szabadult. Azóta volt már újságíró, szakszervezeti megbízott, végül a Belkereskedelmibe került. Azt hangoztatta, hogy hamarosan főosztályvezető lesz, csak még várni kell a tisztulásra, mert a visszahúzó erők akadályozzák a kibontakozást. Serényi baráti köre érdekes emberekből állott. Aranka szívesen látta őket, mert művelt emberek voltak és szellemesek. Eszter egy szombat esti összejövetel alkalmával ismerkedett meg Serényi barátjával, Pálfai Róberttal, a „mártírral”. A sápadt arcú Róbert az érdeklődés középpontjába került. Mégis szerényen viselkedett, hallgatásával furcsa, misztikus légkört és hangulatot teremtett maga körül. Csendesen ült mindig, szerényen mosolygott, Serényi viszont annál átszellemültebben ecsetelte barátja szenvedését és állhatatosságát, és a társaság tagjai, fantáziájuktól függően, maguk előtt látták szegény Pálfait vasba verten, a magánzárka mélyén. Eszter mély részvéttel bámulta a „mártírt”. Csak később tudták meg, hogy Róbert embercsempészésért ülte le jogerősen és törvényesen az öt év börtönbüntetését. Pálfainak megtetszett a csinos kislány. Amikor először sétáltak egyedül, a férfi bánatos arccal elmesélte sorsát és „szenvedését”. Eszter sírva fakadt.
Aranka esténként arról beszélt, hogy Róbert mennyire szerelmes Eszterbe, és micsoda „parti”. A rehabilitációja után diplomáciai szolgálatba kerül, valószínűleg Párizsba küldik. Az a tizenöt év korkülönbség igazán nem érdekes, ellenkezőleg, ideális. Fél éve tartott már viszonyuk, amikor Eszter állapotos lett. Elmondta, hogy gyereket vár, és Róbert eltűnt. Aranka megdöbbent, kidobta Serényit, elátkozta a mártírt, önmagát is, aztán szeretettel vigasztalta a kislányt. Szerencsére Eszter még időben szólt, és Nemes doktor kétezer forintért elvégezte a műtétet. Egy hétig feküdt. Aranka vigasztalta, magyarázott. Semmiség, vele is megtörtént lány korában, mégis férjhez ment. Legalább tapasztalatokban gazdagabb lett.
Amikor Eszter elhallgatott, azt mondtam:
– El kell mondanod Bélának.
– Félek.
– Akkor is el kell mondanod. Mondd el neki.
Ezt annyiszor és olyan meggyőződéssel ismételgettem, hogy Eszter végül is elmondta. Béla rögtön szakított vele. Amikor ezt megtudtam, éktelen düh fogott el. Nem szóltam Eszternek semmit, nem vigasztaltam, hanem felhívtam Bélát telefonon, és randevút beszéltem meg vele.
Bélát is megviselte a szakítás. Rosszkedvű, ingerült volt. Az Édeskében találkoztunk. Nemigen jártam presszóba, zavart, idegesített a környezet, kértem őt, hogy menjünk inkább sétálni.
– Nem lehet – mondta Béla –, várom a haverokat. – Rágyújtott, és rám nézett. – Eszter küldött?
– Magamtól jöttem.
– Idd ki a feketédet, mert kihűl.
– Most azt gondolod, hogy tisztességesen jártál el? Eszter szeret téged. Becsületesen elmondta, hogy hibázott…
– Mit akarsz tőlem? Én nem haragszom rá. Tetszik is. Szívesen szórakozom vele, de vegye el feleségül más.
– Azért, mert volt valakije?
– Azért.
– Neked talán még senkid sem volt?
– Hülyeség. Nekem ez a felfogásom. Neked más.
– Eszter tisztességes lány.
– Ezért fog férjhez menni – mondta kedvetlenül Béla. – De nem hozzám. – Unottan félrenézett, mintha azt kérdezné: „Akarsz még valamit?”
Valami sértőt szerettem volna mondani. Megfogalmazatlanul az a felismerés motoszkált bennem, hogy mi értelme van hát az őszinteségnek? Ha nincs megbocsátás, ha nincs megértés, akkor csak hazugság és képmutatás van.
Béla idegesen dobolt az ujjaival.
– Fejezzük be. Jó? Én már kinőttem a lelkizésekből. Felnőttek vagytok, vállaljátok a felelősséget. Nekem elveim vannak. Csak olyan lányt veszek feleségül, aki még nem volt senkié. Ehhez jogom van.
– Béla – szóltam halkan –, te nem lehetsz ennyire aljas. Lebiggyesztette az ajkát.
– Aljas – mondta. – Mi az aljasság? – Legyintett. – Hagyjuk, nincs kedvem vitatkozni veled.
- Writer
