A fiúk hangosan nevettek, magamban én is mosolyogtam. Igazi vagány – gondoltam. – Persze, csak a szájuk jár egyébként kedves, jóindulatú srácok. Nyugtalankodtam már Ferkó elmaradása miatt. Éppen most kell hivatalos megbeszélést tartania.
– Szabad?
Felnéztem. A fekete nyakkendős fiú állt előttem. Kedvesen mosolygott. Felálltam.
– Wiedler Sebestyén.
Én is megmondtam a nevemet. Átmentünk a táncterembe. Wiedler jó fél fejjel magasabb volt nálam. Nagyszerűen táncolt, jobban, mint Ferkó. Mozdulatai harmonikusak és folyamatosak voltak, ügyesen vezetett, távol tartott magától, és mégsem hagyta, hogy lötyögjek, egy-egy kemény kézszorítással tudtomra adta akaratát.
– Hogy hívják a barátját?
– Melyiket?
– Akit Fickónak szólított.
– Dános Öcsi – mondta nevetve. – Dános ügyvéd fia. Nem hallott
