Fejezet 5
1006 Words
Elmosolyodott, a cigaretta füstjét nézte.
– Miért nem utazott haza? – kérdezte.
Endre elzárta a vízcsapot. Nem válaszolt. Azon tűnődött, hogy mit mondjon. Sejtette, hogy Böglyös szórakozni akar vele, csak azért kérdezi, hogy elkezdje a beszélgetést.
A tizedes ravasz volt és rendkívül találékony. Kedves volt a fiúhoz, de Endre tudta, hogy e kedvesség mögött alaposan átgondolt gonoszság húzódik meg. A fiúknak tetszett Böglyös magatartása, lám csak, mondták, a tizedes nem kivételezik Varjassal, mint a tisztek többsége.
Tegnap a gyakorlótéren kézigránátokat hajigáltak. A gyakorlatot Kovács vezette. A hadnagyot azonban rövidesen magához rendelte a zászlóaljparancsnok. Böglyös a rajával egy horhos szélére húzódott, és pihenőt rendelt el. Hűvös idő volt, a nyirkos levegőt arcukra tapasztotta a metsző szél, a felázott, sáros talajban bokáig süllyedtek a csizmák. Endre leült egy bokor tövébe, és cigarettára gyújtva nézte a csoportúkban álldogáló katonákat. Böglyös a fiúhoz lépett. Néhányan, akik sejtették, hogy Endre és a tizedes között feszült viszony van, lassan odaballagtak.
– Adjon már tüzet, Varjas.
– Parancsoljon, tizedes elvtárs – ugrott oda szolgálatkészen a vörös hajú Polláck, de Böglyös leintette.
– Hagyja csak, Polláck honvéd. Varjasnak gázöngyújtója van. Az még a viharban is működik. Igaz-e, Varjas?
Endre felállt, és szó nélkül meggyújtotta a tizedes cigarettáját.
– Megnézhetem? – Előrenyújtotta vastag ujjú, széles tenyerét. A fiú odaadta az öngyújtót. – Szép, fajin kis jószág – mondta elismerően. – A menyasszonyától kapta?
– A húgomtól.
Böglyös szórakozottan játszadozott az öngyújtóval.
– Nincs menyasszonya?
– Még nincsen. – Fázósan megborzongott.
– Fázik?
– Egy kicsit.
A tizedes visszaadta az öngyújtót. Endre zsebre tette, és futó pillantást vetett a bádogszürke égre. A tizedes előremutatott a karjával.
– Látja ott azt az alacsony mogyoróbokrot?
– Látom.
– Úgy emlékszem, mintha ott felejtettem volna két darab gyakorlógránátot. Szaladjon már oda, és hozza el.
A mogyoróbokor mintegy nyolcszáz méterre volt a horhostól.
A fiúk röhögtek, tetszett nekik Böglyös magánszáma. Csak Stolcz Anti nem röhögött. Csendesen, de annál elkeseredettebben káromkodott.
Böglyös most megmozdult. Csosszantva előrelépett.
– Kérdeztem. – Ledobta a cigarettáját, eltaposta. Megkerülte a betonvályút, és a hideg kályhához ment. – Nincs kedve válaszolni?
– Nem utaztam haza.
– Látom. Hiszen itt van. Ne tessék engem hülyének nézni. Azt kérdeztem, miért nem utazott haza?
– Nem volt kedvem. Azért.
– Ejnye, Varjas, még mindig nem tanulta meg, hogy nem azért, hanem tizedes elvtárs, jelentem. Érti? Jelentem és így tovább. Maholnap öreg katona lesz, és nem ismeri az előírásokat.
Endre összemarkolta a törülközőt, úgy tartotta, mint egy korbácsot. „Úristen, miért szórakozik velem ez az állat. A pofájába kellene csapnom, az orra fölött, a szeme közé. Vagy az állára. Elítélnének, de megérné, mert megszabadulnék ettől a hülyétől.” De mégsem mozdult meg, nem ütött. „Baromság, szabadulásom után tovább kellene szolgálnom.”
Mint ahogy a radarernyő felfogja a visszaverődő elektromos hullámokat, ugyanúgy érzékelte Böglyös a fiú tekintetéből rásugárzó gyűlöletet. Az sem kerülte el a figyelmét, hogy milyen görcsösen szorul ökölbe a keze. „Csak megtámadna. Önvédelemből leüthetném. Szétverném azt a szomorú, úri pofáját. De ez nem üt. Gyáva szar. Elkényeztetett polgárgyerek.”
A tizedes arcát alig észrevehető, finom mosoly lágyította el.
– Nos? Truccolni tetszik? Én aztán igazán nem tehetek arról, hogy a szolgálati szabályzatban ilyen előírások vannak. Sajna, kedves Varjas honvéd, az előírások betartása még az íróapukák fiacskáira is kötelező. Bizony, bizony… Persze lehetséges, hogy hamarosan különleges kiképző századokat fognak felállítani a funkcigyerekek részére, hogy ne érezzék az egyszerű harcosok izzadó lábszagát. Ott nyilván más előírások lesznek, s a szobaparancsnok sem a magamfajta bunkóparaszt gyereke lesz, hanem egyetemet végzett tiszt, de amíg ezeket a különleges alakulatokat nem állítják fel, addig, kedves Varjas honvéd, meg kell adni a tiszteletet a nép egyszerű gyermekéből lett tizedesnek. Úgy ám, kedvesem.
Endre keserűséget érzett. Látod – mondta magában –, mégiscsak jobb lett volna hazautaznod. Ez az állat elhatározta, hogy megaláz. De milyen jogon, és miért? Én nem bántottam őt. Milyen jogon? A két csillag jogán. Addig fog zaklatni, amíg fel nem adod az egyéniségedet. Azonosulnod kell vele, el kell sajátítanod az életszemléletét, a látásmódját, az egyedül üdvözítő emberi magatartását, mert jegyezd meg jól, a hadseregnek nem egyéniségekre van szüksége, hanem tucatemberekre, és Böglyös Lőrinc tizedes a tucatemberek kovácsa. Ha pedig nem alkalmazkodsz a körülményekhez, szenvedni fogsz. A szenvedésnek és a megalázásnak különböző fokozatai, mélységei vannak, s te még csak az első fokozatnál tartasz. Hol van még a mélypont. Én nem fogok eljutni a mélypontra. Csak azt az embert alázhatják meg, aki hagyja, hogy megalázzák. Én nem fogom hagyni.
Haragja megszelídült, hűvös, de elszánt nyugalom szállta meg.
– Böglyös – mondta csendesen –, ne szórakozz velem.
– Nocsak? Tegeződünk?
– Ne bántsuk egymást. Megbánjuk mind a ketten.
– Fenyeget? Ezért hadbíróság jár.
– Az. De te nem leszel jelen a tárgyalásomon. Rendelj kihallgatásra, és bizonyítsd be, hogy megfenyegettelek.
– Mossa fel a követ. Ezt a beszélgetést pedig majd folytatjuk alkalomadtán.
Megfordult, és kiment a mosdóból.
Mire visszament a mosdóba, Endre végzett a felmosással. Úgy tett, mintha Böglyös ott sem lenne. Kiöblítette a rongyot, helyére tette a vödröt, megmosta a kezét, és szó nélkül kiment a folyosóra. Melege volt. Az ügyeletes fázósan topogott. Endre intett neki, és lassú, ráérős léptekkel ment a hálóterem felé. Már elhaladt a századiroda előtt, amikor hallotta, hogy kivágódik mögötte az ajtó.
– Napos! Hol a napos? – Az ügyeletes mondott valamit, mire Martsa: – Küldje be Varjast.
Nem várta meg, hogy az ügyeletes utána kiáltson, megfordult. Az alacsony, fekete hajú őrmester azonnal megismerte, jelentkeznie sem kellett.
– Azonnal öltözzék fel – mondta Martsa –, és menjen az ezredpártirodába. De siessen.
Nagy pelyhekben hullott a hó, és olyan sűrűn, hogy mire a parancsnoki épülethez ért, szinte ujjnyi vastagon ült a sapkáján és a vállán. A parkírozóhelyen azonnal észrevette a Mercedest. Hirtelen rossz kedve lett, a legszívesebben visszafordult volna. De nem tehette, mert itt a laktanyán belül mások akarata szerint kellett élnie.
A lépcsőház előterében lerázta magáról a havat, sapkáját a combjához veregette.
Tisztelgett az ezredzászló előtt, és felsietett az első emeletre.
Kopogott, aztán belépett. A pártbizottság titkára, Bakos Árpád őrnagy Zsókával és egy ismeretlen, fiatál alezredessel beszélgetett. Endre előírásszerűen jelentkezett.
Bakos mosolyogva kezet fogott vele, és nevetve azt mondta.
- Writer
