Pisztrángok és nagyhalak

Fejezet 7

Endre unott arccal felnézett az égre.

– Rám nézz, ha hozzád beszélek!

Zsóka félénken közbeszólt.

– Apa, ne kiabálj!

Endre hátranyúlt, megfogta Zsóka remegő kezét.

– Nyugi, húgocskám, nyugi. Csak kiabáljon. Mást sem tud. Meg velem lehet kiabálni. Velem mindent lehet csinálni, mert én köszönettel tartozom apának, amiért élek.

A férfi egyetlen mozdulattal felrántotta a fiút a székről.

Zsóka akaratlanul elcsodálkozott apja erején. Erre nem számított. Apja széles keze szorosan markolta Endre ingét.

A hirtelen beállott csendben tisztán hallotta apja hörgésszerű lélegzését.

– Te nyomorult – mondta elfojtott indulattal, majd irtózatos erővel pofozni kezdte.

Zsóka felsikoltott, belekapaszkodott apja karjába, de az erős férfi könnyedén lerázta magáról a lány kezét.

Endre nem védekezett. Összezárt, konok szájjal tűrte a nekivadult ember erős ütéseit.

Másnap búcsúzóul azt mondta az apjának:

– Két évig nem jövök haza. Ha nem akarsz kellemetlen helyzetbe kerülni, ne látogass meg. És még valamit. – Keményen apja szürkéskék szemébe nézett. – Remélem, tudod, hogy ha még egyszer megütsz, nem leszek tekintettel a korodra. És arra sem, hogy szerencsétlenségemre te lettél az apám.

Endre felállt. A fiú mozdulata elmosta a lány emlékeit.

– Zsó – mondta –, rendes vagy, hogy meglátogattál. Igazán az vagy. Egyébként nincs semmi baj. – Aztán, hogy jókedvre derítse a lányt, másról kezdett beszélni. Régóta dédelgetett magában egy filmötletet, és már jó néhányszor elhatározta, hogy forgatókönyvet ír belőle, de eddig még nem jutott tovább az elhatározásnál. Elmesélt néhány szituációt. Zsóka figyelmesen hallgatta, néha helyeslően közbeszólt. Felengedett a szorongása, mert az nagyon jó, ha Bandit érdekli valami. Van ugyan egy-két részlet, amivel nem ért egyet, de most nem vitatkozni kell Bandival, hanem helyeselni, biztatni.

– Írd meg, Bandus. Vagy legalább jegyezd fel, nehogy elfelejtsd.

– Ha sikerül megragadnom jól a kis ember figuráját, megnyerem a sajtót. Mert ez a nehéz. Sokan ugyanis azt hiszik, hogy az efféle figurának a gondolatvilága szegényes…

Zsóka úgy találta, hogy Bandit nagyon komolyan foglalkoztatja a téma; ha ez így van, akkor nem kell félteni őt, akkor nem fog elkövetni meggondolatlanságokat.

De el kellett búcsúzniok egymástól, mert Bakosék minden percben visszajöhettek.

– Anyát csókolom. Nyugtasd meg őt. Te pedig vigyázz magadra. Koleszár vezet?

– Nem. Én.

– Hülyeség ilyen időben autózni. És ha hóvihart kapsz? Csodálom, hogy tisztelt apám odaadta a járgányt.

Zsóka hamiskásan nevetett.

– Képzeld, nem adta. Egyszerűen elhoztam. Otthagytam egy levelet, és eljöttem. Dühöngeni fog, de nem érdekel. Egyébként a hátsó kerekeken téli gumik vannak. – Megigazította a harisnyáját. – Ne félts te engem. Legalább olyan jól vezetek, mint te.

Endre aggódott, homlokán ráncba vonta a bőrt.

– Hülyeség, ha hótorlaszt kaptok, hiába vezetsz jól.

– Akkor majd az alezredes elvtárs lapátolni fog – nevetett jóízűen a lány. – Most meg mit ráncolod a homlokod? Mi nem tetszik?

A fiú a csomagokat babrálta.

– Nős ember?

– Nőtlen. Ne félj, nem udvarol. Egyébként ismerhetsz.

Elbúcsúztak egymástól. Endre megcsókolta a lányt, és szorongással telve visszament a körletbe. Már csak néhányan tartózkodtak a hálóteremben, a kályha körül. Csönd volt, mély, puha csend, csak néha hallatszott a szél fütyülése. Elrakta a csomagokat, aztán a kályhához ült, és olvasni kezdte a Népszabadságot. De olyan fáradtnak érezte magát, hogy hamarosan abbahagyta, és végigheveredett az ágyon. Már a bevonulása előtt elhatározta, hogy minden szabad idejét alvással fogja eltölteni, mert ahány órát átalszik a tizenhétezer-háromszázhúszból, annyival kevesebbet kell katonáskodnia.

Nem bírt elaludni, nem is erőltette. Nyitott szemmel bámulta az egyre homályosodó mennyezetet, és hallgatta a viharos erejű szél zúgását. Zsókára gondolt, és nagyon aggódott érte.

Endre nagyon szerette a húgát. Szépnek és nagyon izgalmasan érdekesnek tartotta szabálytalan arcát. A széles arccsonthoz és az enyhén ferde vágású szemhez picit lapos, kicsi orr illett volna, de a lány orra furcsán hosszúkás és finom vonalú volt. Orrának formáját érzékenyen szép arcú édesanyjától örökölte, a többit, homlokát, szemét viszont apjától. Anyja arca fáradt, finom vonalú, apjáé ellenben – különösen, míg nem lett zsírpárnás – kemény, csontosán parasztos volt. Endre különösen Zsóka szemét szerette, az örökösen változó színárnyalat fényét. Ha kötekedett, szájalt vagy dühösködött, szeme szikrázott, s ilyenkor az arca is megcsúnyult.

Zsóka kislány korától kezdve elfogadta Endre atyáskodását. Egyszerűen meghökkentő volt a fiúhoz való ragaszkodása. Endre szava szent volt. Beszélhetett vele apja vagy anyja, Zsóka mindig azt csinálta, amit a bátyja mondott. Igaz, Endre kivételesen jó testvér volt. Bármit kapott ajándékba, annak tulajdonjogát, élvezetét megosztotta a lánnyal. Zsókát valójában Endre nevelte. Később, hogy nagyobbak lettek, s életüket átszőtték a felnőttekre nem tartozó gyermeki titkok, érthető cinkosság és egyetértés alakult ki közöttük. Szüleikkel szemben körömszakadtáig védték egymást, izgató problémáikat is egymással beszélték meg.

A szülők különféle társadalmi tisztségeket töltöttek be, így a gyerekekkel naponta csak néhány percre találkoztak. Egész héten Varjas unokahúga, Juli néni ügyelt fel rájuk. A dolgos, egyszerű teremtés csak néhány esztendővel volt fiatalabb Varjasnál. Negyvenötben került fel Cibakházáról a családhoz, és ottragadt. Kislány korában csípőficama volt, ebből kifolyólag kacsázva járt, nem is ment férjhez. Vallásos volt nagyon, de istenhitét mélyen eltitkolta, egyszerű gondolkodásával is megértette a megváltozott helyzetet, s nem akart szeretett unokabátyjának kellemetlenséget okozni. Később, amikor Varjasból neves ember lett, és megkapták a villát a Pasaréten, Juli néni házvezetőnő és szakácsné lett, a takarítást már nem neki kellett elvégeznie.

Endre nyolc-kilenc éves korában tudatának csápjaival tapogatni kezdte a világot, és sokasodtak benne a feleletre váró kérdések. Csakhogy ezekre a kérdésekre nemigen kapott megnyugtató választ, még apjától sem, mert erre kevésnek bizonyult a vasárnap délelőtt. Ekkor ugyanis néhány órát együtt töltött a család. Apja türelmesen válaszolgatott, de a kapott válaszok nem elégítették ki a fiú kíváncsiságát. Így hát maga gyűjtögette össze méhszorgalommal a válaszokat, és tapasztalatait megosztotta húgával. Endre hamarosan rákapott az olvasásra. Válogatás nélkül falta a könyveket, s tízéves korában elképesztő zűrzavar uralkodott a fejében. De egyedül csak az apja találta zűrzavarosnak Endre gondolkodását, Juli néni és Zsó már nem. Ők rajongó csodálattal csüngtek a kisgyereken, aki minden kérdésükre azonnal megfelelt. Helyesen-e vagy sem, az már nem érdekelte őket.

Zsóka csodálata akkor is tovább tartott, amikor Endre és apja között egyre jobban mélyült a szakadék. Fenntartás nélkül a bátyja pártján állt. Azután az is kiderült, hogy nem szeretik az apjukat. Zsókánál ez tizenhat éves korában következett be, Endrénél jóval előbb, de ez volt az egyetlen titok, amit nem osztott meg húgával. Még akkor is csak annyit mondott, hogy ő sem szereti apját, amikor Varjasék elutazása előtti napon a lány azt mondta: