Jean Cottier mindennel foglalkozott, ami elterelte a figyelmét. Kelméket hozatott Velencéből, számtalan összejövetelre ment el, kártyázni járt, és olykor meglátogatta Hugót. Úgy tűnt neki, hogy az idősebb férfi nem neheztel a történtekért, sőt kissé mintha fellélegzett volna.
Thierry, a barátja egy ideig a körmét piszkálta, majd a szemébe nézett.
– Azt hittem, sosem élem meg azt a napot, hogy megnősülsz.
– Hamarosan eljön.
– Mostanában idegesnek tűnsz.
Az is.
Nem tagadja.
Az utóbbi hetekben mindössze egyszer találkozott a menyasszonyával, de abban sem volt köszönet, mert a lány pár perc múlva elvonult fejfájásra hivatkozva. A Clavieri-házból rendszeresen megüzenték neki, hogy Constance gyengélkedik, ezért nem vesz részt az estélyeken, amiket Párizs-szerte rendeznek. Ő hiába faggatta
