Constance mozdulatlanul állt, a tükörben bámulta magát, miközben az élet lelassult, és mégis rohant körülötte. A varrónő még egy utolsót igazított a ruháján, és a szobalány is azt figyelte, hova rakhatna még hajtűt, hogy a frizura jobban tartson. Olykor meg sem ismerte magát… Megszédült a vérvörös ajkát látva, amit úgy keretezett hófehér alabástrombőre, mintha csak egy gyönyörű festmény lenne. Nem tudta levenni a szemét a ruháról. Jean Cottier varrodájában készült, az anyaga egyenesen Velencéből érkezett, és a márki nem volt rest gyémántköveket is ráhelyeztetni. Taszította, ugyanakkor jó érzéssel töltötte el ez a fényűzés. Úgy érezte, hogy vőlegénye gesztusa kifejezi iránta érzett hódolatát, másrészről pedig színjáték.
Elevenen élt még benne az a séta. Néha, amikor elmerengett rajta, döbb
